h i r d e t é s

Sopron elköltötte a szombathelyi gépészmérnökképzésre kapott támogatást?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Sopron elköltötte a szombathelyi gépészmérnökképzésre kapott támogatást?

2015. március 25. - 09:50
0 komment

Ezt állítja a szombathelyi MSZP.

Hende Csabát felszólítják, tegyen meg mindent a Savaria Egyetemi Központ önállóságáért. A Quaestor-botrányról is volt szó a sajtótájékoztatón. - írja a nyugat.hu

hivatalosan megszűnt Savaria Egyetemi Központ bejárata előtt tartott sajtótájékoztatót Czeglédy Csaba, a szombathelyi közgyűlés baloldali frakciójának vezetője és Nemény András, városi képviselő. Egyszerre két témában, kezdve az egyetemmel, amelyről pénteken írtunk.

„300 millió Sopronnak, 100 millió Zalaegerszegre”

Nemény András felidézte, hogy amikor a szombathelyi főiskola egyesült a soproni egyetemmel szigorú jogszabályrendszer védte a szombathelyiek érdekeit, ez alapján az ő belegyezésük nélkül semmit nem változtathattak volna egyoldalúan Sopronban. Akkor még három kar volt sok szakkal és hétezer hallgatóval.

Mára viszont elolvadt ez a rendszer, felsőoktatási tapasztalatokkal nem rendelkező kancellár irányítja az egyetemet, vállalati szemlélettel. Kifejtette, hogy az egyetemnek fontos a társadalmi beágyazódás, amire Szombathelyen jó példa van. A baloldali frakció kezdeményezésére a közgyűlés kinyilvánította, hogy az önálló működést támogatja, ehhez a megyei önkormányzat is csatlakozott. A tervezett műszaki képzés érdekében összefogtak a kamarák, a nagyobb cégek is.

Nemény szerint a gépészmérnökképzés elindításához kapott plusz 400 milliós támogatásból 300 milliót Sopronba, 100 milliót Zalaegerszegre utalt át az egyetem. Kijelentette, Hende Csaba korábban megígérte, hogy mindenképpen önálló lesz a szombathelyi egyetem. Ehhez képest most teljesen megszűnt a SEK önállósága, már csak két kar van, sok szak szűnt meg, száz oktatót elbocsátottak, és összesen 2500 hallgató van.

Legyen a városé a Bolyai iskola?

Nemény kiemelte, hogy mindezek mellett március 15-én a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével tüntették ki Faragó Sándor rektort, aki korábban teljes hírzárlatot és titoktartást írt elő az egyetemmel kapcsolatban.

MSZP sajtótájékoztató a SEK 'A' épülete előtt
Törvénymódosítást kezdeményeznek és átvennék a Bolyait
Fotó: Vágvölgyi Bálint

A SEK önállóságának megszűnésével a Bolyai iskolát is Sopronból irányítják, miközben ez a város legerősebb iskolája. Nemény emlékeztetett rá, hogy egy nem régi Állami Számvevőszéki jelentés elképesztő eredményekre jutott, szabálytalan gazdálkodást, beszerzéseket, kiadásokat állapított meg.

Nemény kijelentette, szeretnék megtudni, mi van a volt főiskola vagyonával, amelyben voltak ingatlanok, köztük üdülő is. Szerinte csak az önálló egyetem lehet a megoldás, és ezért az MSZP kezdeményezi a felsőoktatási törvény módosítását, hogy abban legyen nevesítve a szombathelyi egyetem. És ehhez kérik a kormánypárti képviselők támogatását is.

Czeglédy Csaba bejelentette, ha Hende Csabának mégsem sikerül elérnie egy-két hónap alatt az egyetem önállóságát, akkor javasolni fogják a közgyűlésben, hogy a Bolyai iskola működtetését vegyék át az egyetemtől. Emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat évek óta tízmilliókkal támogatja az iskolát.

Ingyenes jogsegély a Quaestor-károsultaknak

Czeglédy Csaba azt is bejelentette, hogy az szombathelyi MSZP ingyenes jogsegélyt nyújt a Quaestor-botrány károsultjainak. Hétfőn elkészítettek egy feljelentés-mintát, úgy látják ugyanis, hogy a károsultak polgári peres úton nem juthatnak hozzá pénzükhöz, ezért azt javasolják nekik, hogy csalás megalapozott gyanújával tegyenek büntetőfeljelentést. Ha több tízezer feljelentés érkezik az ügyészségekre, akkor azzal az államnak foglalkoznia kell – mondta.

A feljelentésminta letölthető a netről is, de az MSZP szombathelyi irodájában is hozzá lehet jutni.

Hozzátette, Szombathelyen az ország többi részéhez képest a legnormálisabb tájékoztatást kaptak az ügyfelek, sajnos, a Buda-Cash-üggyel lemerült a betétbiztosítási alap, 100-150 milliárdot kellene az államnak beletennie.

A teljes kár egyébként mintegy 210 milliárd forint – mondta. Majd hozzátette, hogy A Wall Street farkasa című filmben ennél kisebb volt az elcsalt pénzösszeg.

m

nyugat.hu (Címlap Fotó: Sajtótájékoztató a SEK előtt // Vágvölgyi Bálint )