h i r d e t é s

Sorokban állnak a szavazni vágyók

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sorokban állnak a szavazni vágyók

2018. április 08. - 19:16

Már most tudni lehet, hogy az eredményhirdetés csúszni fog. Ennek okát sem kell különösebben fejtegetni, a részvétel már a reggeli órákban rekordot döntött és azóta is rendkívül magas.

Az átszavazások miatt sok helyütt az országban is sorokban állnak az emberek, nem ritka a másfél-, kétórás várakozás sem.

„hivatalosan este hétkor véget ért a választás. Nem hivatalosan pedig nem, mert az átjelentkezős körzetekben kilométeres sorokban várnak még a szavazók. A legneuralgikusabb pont idén is a XI. kerületi, Bocskai úti átjelentkezős körzet ígérkezik, ahol most a legfrissebb hírek szerint négy órás a várakozási idő. A Nemzeti Választási Iroda az utolsó szavazat leadásáig nem közöl eredményeket, hosszú éjszakánk lesz.” /444/

A külföldön élő és dolgozó magyarok is hasonló torlódásról számoltak be.

Londonban, a nagykövetségen már korán belassult a folyamat, nem volt ritka, hogy három órán át kellett várakozni, mire valaki az urnához léphetett.

Ez persze betudható annak is, hogy az érintett intézmények nincs ilyen szintű kapacitása, mindazonáltal a felkészültség hagy kívánnivalót maga után.

Természetesen Londonban, mint olyan városban, ahol nagyobb számban élnek magyar választók ez nem csoda.

Harminchat külképviseleten már befejeződött a szavazás, igaz az időeltolódás miatt ott már tegnap elkezdődött a procedúra.

Kénytelenek vagyunk egyetérteni, a 444 munkatársával, hogy amennyiben a Választási Iroda tartja magát ígéretéhez, jó eséllyel éjfél előtt nem kapunk eredményeket.

Címkék: