h i r d e t é s

Süketség, némaság és vakság

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Süketség, némaság és vakság

2020. december 07. - 17:39

Az angyalok jók, mert jónak vannak teremtve, a sátánok rosszak, mert rossznak vannak teremtve és a kettő között az ember, aki csipeget ebből is, meg abból is, mert kilóg a teremtésből.

De az említett esetekben a helyzet tiszta. Tudjuk kikről beszélünk. De van egy kategória, akik állítólag tudattal, tehát szabad akarattal rendelkeznek, mégsem tartoznak se ide, se oda. A Korán úgy ír róluk, hogy süketek, némák és vakok:

Süketség, némaság, vakság, s ők nem térnek vissza (a helyes útra). (Korán 2:18)

Azzal ugye tisztában vagyunk, hogy most nem fizikai betegségekről beszélünk, ugye?
Kik ők, a süketek, némák és vakok átvitt értelemben? Ők az árral sodródók, akiknek saját véleményük nincs. Nem is lehet, mivel egy érzékszervükkel sem veszik fel a külvilág híreit, így azok be sem jutnak az agyba, ami munka hiányában elsorvad. Velük nem azért nincs tere a vitának, mert kategorikusan elutasítanak, mivel gyökeresen más véleményt képviselnek, hanem azért, mert nincs véleményük.
Nincs miről meggyőzni őket, mert agyuk nem funkcionál. Az állatoknak legalább van kifogásuk, hiszen ösztöneik vannak, tudatuk nincs. Ezek pedig embernek lettek teremtve és pont azt a funkciót nem használják, ami miatt emberek. A legrosszabb az, hogy ők alkotják a tömeget! Ők azok, akiket a véleménykutató intézetek a se ide, se oda nem tartozó ingatag többségként állítanak be, akiket a pártoknak meg kell nyerni. A pártok pedig bevetik arzenáljuk legprimitívebb, ösztönökre ható eszközeit, mert erre a tömegre többet áldozni arra az egy órára, míg leadja a szavazatát, felesleges.
Hiszen utána úgyis elfelejt mindent, nem kéri számon a választási ígéretet, azt sem tudja milyen országban él. Őket a genetikailag kódolt hagyomány tartja meg pályájukon, amivel gyermekkorukban szembesültek. Gyermekként még nem szoktatták le őket a gondolkodásról, így vérükbe ívódott egy kőbe vésett hozzáállás, ami öt generációval ezelőtt is idejét múlta és egy megváltozott világban nem képesek pályamódosításra.
Az ő manipulálásuk a legjobb hatásfokú. Nagy tömeg és olcsó. Így érdemes előállítani őket. Ezt éljük meg. Sajnos, nem csak a politika, hanem a vallások szintjén is ez van. Csak ott még olcsóbbak, elég katarzissal fizetni.
A Korán, mindjárt az első sorokban foglalkozik ezzel a jelenséggel, mélyen elítélve azt. Az Iszlámban nem ilyen tömegekre van szükség, hiába történik ennek előállítása ösztönökre ható eszközökkel.

Mondandóm lényege nem csupán a figyelemfelhívás e jelenségre, hanem az is, hogy a rabszolgaság intézménye 1833-ban nem szűnt meg. Kérdést kaptam, hogy a Korán miért ír a rabszolgák helyzetének javításáról, megváltásáról, miért nem ítéli el kerek perec a rabszolgaság intézményét? A válasz: azért, mert ez az intézmény soha nem fog megszűnni. Hiába rendelkezne Allah erről, az emberek visszaállítják, ezért csak a felszabadítás, könnyítés módozatairól ésszerű beszélni. Az adóhivatal és bankok ma nem rabszolgatartó intézetek? A kivetett adók, adósságcsapdák nem sodornak rabszolgasorba? Sőt, sokkal rosszabbak! Testet életben hagyó, de lelket ölő folyamat részesei vagyunk. Az Iszlám erre a jelenségre hívja fel a figyelmet és itt ajánl szabályozást. Ha pedig a szabályozás nem megvalósítható, akkor itt írja elő az adakozást és a különböző csapdákba esett emberek megsegítését. Ezek után kérdezem: melyik szekuláris rendszer fogja tiszteletben tartani a Sariát? Naná, hogy egyik sem. Szitokszó lesz, amíg a világ világ.
A gondolat pedig most ér össze a süket, néma és vak tömegekkel. Ugyanis ez a sokaság adja a jelenlegi rabszolgatartó intézmények, kereskedők bázisát. Rájuk épül a rendszer. Ebben a tekintetben pedig nem létezik muszlim és nem muszlim süket, néma és vak. Ilyen tömegekre van szükség Ummán belül és kívül egyaránt.

Címkék: