A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökének számításai szerint, a családok megélhetésének biztosítására a munkanélkülieknek fejenként havi nettó 100 ezer, a gyerekeknek 50 ezer forint segély biztosítaná a megélhetést. A kormány egyelőre nem adna segélyeket, inkább a munkahelyeket védené.

– Lehet-e úgy kezelni a kialakuló gazdasági válságot, hogy a forint soha nem látott mélyponton van?

– Nemcsak lehet, hanem muszáj is. Azért kell mielőbb egy határozott gazdasági programot letenni, hogy a forint árfolyama is stabilizálódhasson. Úgy látom, hogy a magyar fizetőeszköz gyengülése a piac türelmetlenségének és bizalmatlanságának is kifejeződése. Továbbá ez a piac ítélete a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája felett, vagyis mindenekelőtt az elvesztett bizalmat kéne visszaszerezni.

– Eldöntetlennek látszó vita, hogy a világjárvány idején, elsősorban a vállalkozókat, tehát a munkahelyeket, vagy a munkanélkülivé válókat kéne inkább segíteni. Ön szerint?

– Természetesen mindkettőt, és még csak sorrend sem állítható fel. A vállalkozások segítése alapvetően fontos, annak érdekében, hogy a munkahelyek a legkisebb mértékben szűnjenek meg. Akinek viszont már nincs meg a munkahelyük, azoknak biztosítani kell az élet minimumfeltételeit, hogy ezt az előttünk álló válságot át tudják vészelni.

– A miniszterelnök segélyeket nem kíván osztani, inkább csak a vállalkozókat segítené, hogy ők ne engedjék megszűnni a munkahelyeket. Ez jó megoldás?

– A munkalehetőségek védelmét nagyon támogatandónak tartom, de a világjárvány következtében, olyan váratlan, szinte földrengésszerű válság jön, amelyben tíz-, és százezrek válhatnak munkanélkülivé. Tehát nem elégséges csak a munkahelyvédelem, vagy új munkalehetőségek teremtése, szükség van a családok védelmére is.

– Lehet akkor munkahelyeket teremteni, ha a járvány miatt leállnak a meglévő üzemek, vállalkozások?

– Egyáltalán nem könnyű, ráadásul az állam nem is a legjobb munkahelyteremtő. Óvnék attól, hogy ismét 200 ezer fölé emeljék a közmunkások számát, mert ennek a munkának a hatékonysága elég kérdéses, ráadásul az abból származó jövedelem bizonyosan nem elég egy család megélhetésére.

– Az ön első javaslatainak egyike, hogy a válságkezeléshez változtatni kell a törvényen, s a jelenlegi három hónap helyett, jóval több időt kell adni álláskeresésre. Van erre esély?

– Az nyilvánvaló, hogy a három hónapos álláskeresési támogatás egyértelműen kevés. Ez az idő még akkor is kevés, ha van kielégítő munkaerő-kereslet. Amikor azonban a kormány felmérései is százezrek utcára kerülésével számolnak, akkor végképp nem lehet azt mondani, hogy a három hónapos támogatás elégséges. Még a világjárvány is elhúzódhat két-három hónapig, s ha túl is leszünk rajta, akkor – illúziónk ne legyen – a gazdaság aktivitása azonnal biztosan nem áll vissza a korábbi szintre. Hónapok telnek el, esetleg egy-két év is, amíg a gazdaság újra megélénkül. Ilyen körülmények között, a segélyek megvonásáról, csupán a három hónapos álláskeresési támogatásról beszélni súlyos tévedés.

– A héten megjelent tanulmányában ön meg is nevezte, hogy milyen összeget tartana indokoltnak.

– Azt javasoltam, hogy a munkanélküli segély, vagy ha jobban tetszik, munkahely-keresési támogatás mellett, az állásukat elvesztők fejenként havonta kapjanak nettó 100 ezer forintot és eltartott gyermekenként, vagy hozzátartozóként további 50 ezret. Ez még csak nem is lenne nagyvonalú lépés az állam részéről. Ennyi pénz minimum kell ahhoz, hogy a munka világából kikerülve, fél éves szűkös megélhetést biztosítson; élelemre, lakbérre, közüzemi számlákra gondolok elsősorban.

– Mit lehet tenni annak érdekében, hogy ne kerüljenek újabb tíz- és százezrek a hitelcsapdába?

– Az egy jó irány volna, ha a bankok nagyvonalúan felfüggesztik az ügyfelek törlesztéseit és meghosszabbítják azok futamidejét, mert a járvány végén, automatikusan nem pörög fel a gazdaság, s eleinte munkahely sem nagyon lesz.

– A kormány eddigi intézkedései ön szerint mennyire hatékonyak, mennyire tompítják le a válság hatását?

– A válságkezelés iránya egyelőre megfelelő, de mértékét tekintve, végtelenül kevés ahhoz, hogy a problémákat oldja. Az eddigi intézkedések nem elegendőek arra, hogy a családok, a vállalkozások, illetve a válságba került ágazatok túléljék a mostani periódust. Itt és most néhol teljes a leállás és nagyon kevés kis- és közepes vállalkozó létezik, akinek jelentős a tartaléka, vagy a járvány ideje alatt olyan jövedelmei lennének, amelyek elegendőek a túléléshez. Azért javasolom azt, hogy akik eddig tisztességesen fizették az adót, és vállalják bizonyos számú munkahely megtartását is, azok állami garanciával kapjanak kamatmentes hitelt. A futamidő egy év, de ezt ötre meg is lehetne hosszabbítani. Abban bízhatunk, hogy mához öt évre azt a pénzt mindenki vissza tudja majd fizetni, amit a kieső bevételek pótlására vett fel.

– Az ön terve elsősorban a kis- és a közepes vállalkozások támogatását tartja fontosnak. De a multik, ahol ennél azért többen dolgoznak, megállnak a lábukon?

– A nagyvállalatokat sem zárom ki a lehetőségből, de a nagy cégek zömének ellenálló képessége jobb, tőkeerősebb, mint a kicsiké. Ugyanakkor a legtöbb multinál hónapokra leáll a termelés, s náluk is szükség lehet a munkahelyek fenntartását szolgáló hitelekre. A gazdaság három szereplőjének, tehát az államnak, a munkaadónak és a munkavállalóknak valamilyen arányban – hozzávetőleg 30 százalékot vállalva – meg kellene osztani a terheket. Ebből következően, elkerülhetetlen, hogy amíg nincs munka, addig átmeneti 25-30 százalékos bércsökkentést a dolgozónak is be kell vállalni.

– A koncepciójában kivetnének egy öt százalékos szolidaritási adót. Plusz adóra a válságban miért van szükség, és mire költhetnék ezt a pénz?

– A javaslatomban szereplő öt százalékos adót csak azok az egyének és vállalkozások fizetnék, akiknek az évi jövedelme meghaladja a bruttó 7, illetve 10 millió forintot. Az egésznek inkább szimbolikus jelentősége van. Ebből a pénzből azokat kellene jutalmazni, akik orvosok, mentősök, ápolók, esetleg rendfenntartók, és a járvány leküzdésében emberfeletti teljesítményt nyújtanak.  Ez segítené a társadalmi kohéziót is.

– Készített válságtervet a kormányhoz közelálló Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is. A szervezet azt javasolja, hogy a támogatásért cserébe, az állam tulajdonrészt szerezhetne a magáncégekben. Nincs ennek államosítás jellege?

– Magam sem szeretem a versenyszférában az állami tulajdont, de az én javaslatom is azt tartalmazza, hogy ha a felvett áthidaló hitelt a magánvállalkozások nem tudnák visszafizetni, akkor a garancia fejében, az állam jusson tulajdonhoz. Ez nem azt jelenti, hogy az állam benyomul a magáncégekbe, és stratégiai döntéseket hoz. Az elképzelés csak arra kell, hogy az erkölcsi kockázat kisebb legyen, illetve mindenki törekedjen a felvett hitel visszafizetésére. A kamara javaslatát rövid távon nem tartom megvalósíthatónak, mert amíg egy ilyen új kockázatkezelő cég létrejön, több tízezer cég mehet tönkre.

– A környező országok kicsit lazítanak a monetáris politikán. Ennyire rossz forintárfolyam mellet tud-e az MNB lazítani?

– A jegybank elmulasztotta hitelességének megerősítését az elmúlt években, és elszalasztotta az általános lazítás lehetőségét is. Az MNB – de vele az egész gazdaságpolitika – akkor próbált gyorsítani – tehát erőltette a növekedését –, amikor a gazdaság magától is normális ütemben növekedett volna.

Ennek az a következménye, hogy a monetáris politika most nem tudja a kamatot lejjebb engedni. Ugyanis az MNB-nek most az irányadó kamata nem az alapkamat, hanem mínusz 0.15 százalék, amit már nehéz lenne tovább csökkenteni. A hiteles jegybankok, amelyek sikeresek a pénz vásárlóerejének megőrzésében, azok 1.5-2 százalékos szintről tudnak lazítani. Ehhez azonban hitelesnek kéne lenni, amit az MNB nem mondhat el magáról.

Ebből következően, a magyar pénz jó 30 forinttal gyengébb, mint amennyi indokolt volna. Ha az árfolyam marad a mostani szinten, akkor minden importcikk, például a gyógyszer, a tartós fogyasztási cikk, de akár az élelmiszer is drágább lehet a következő időben.

hirklikk.hu