h i r d e t é s

Szabadulna Halász Jánostól a Fidesz

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Szabadulna Halász Jánostól a Fidesz

2018. február 21. - 08:01

A Magyar Helsinki Bizottság perelte be Halász Jánost és a kormánypártot.

A civil szervezet azért perelt, mert Halász egy sajtótájékoztatóján „törvénysértően titkolózó és átláthatatlanul működő” szervezetnek nevezte a Transparencyt, a TASZ-t és a Helsinkit. Ezt arra alapozta, hogy a Magyar Hírlap tavaly áprilisban közérdekű adatigénylést küldött a civil szervezeteknek, de meg sem várta a törvényben szabott határidő lejártát, inkább írt egy cikket arról, hogy „összehangoltan tagadták meg a választ a Soros Györgyhöz köthető szervezetek”.

Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság jogásza a 444-nek elmondta, hogy a Fidesz ügyvédei kétféleképpen próbálták menteni az ügyet: az egyik érvük az volt, hogy Halász János nem áll jogviszonyban a Fidesszel, mert ő csak frakciószóvivő, a frakció pedig szerintük nem egyenlő a párttal. A másik érvük az volt, hogy Halász nem pontosította, hogy mit ért Soros-szervezetek alatt, noha a sajtótájékoztató elején név szerint is említette példaként a Magyar Helsinki Bizottságot. - írta meg a 24.hu

Halász János egyik emlékezetes pillanata: