Mely az utóbbi években, főként a kelet-ázsiai és részben arab, meg afrikai származású diákok beilleszkedése miatt aktuális feladat volt, de most, az ukrán menekültek miatt különös fontosságúvá vált.

Már szó esett itt korábban többször (A porcelánbolt, Pannon vigasságok, Az elfeledett tömeg) arról, hogy többen, egyetemi oktatók, szakértők, elméleti fejtegetők, úgy érezve, hogy eljött az ő idejük, rácsaptak erre a témára, és minden létező/elérhető sajtófórumon fényezték magukat egy sort, ráadásul zömmel ostobaságokat állítva.

(Mint például azt, hogy közvetítő nyelvre van szükség, ami gyermekek esetében kifejezetten ártalmas – de hát, ezek a nagy tudásúak felnőttek részére oktatandó magyar, mint idegen nyelv tanításának okítását űzik, ami egészen más feladat, mondhatni szakma!)

Néhány alapítványi- és egyházi iskola pedig, élve a lehetőséggel (mely számukra nem kötelezettség, hanem bevételi forrás) belevágott a menekült gyermekek beiskolázásába, és ezt szintén minden hozzáférhető felületen reklámozzák is.

A kérdéskörhöz, mármint általában az oktatáshoz, ezen belül a nyelvoktatáshoz, kiemelten a magyar, mint idegen nyelv oktatáshoz nem értő (mindenhez nem lehet érteni!) sajtómunkások pedig áhítattal csüggnek emez Sárkányölő Szent Györgyök és Szent Györgynék öndicsőítő mirákulumain, és cikkeikben, interjúikban elbűvölten tolmácsolják a szavaikat, gondolataikat.
Csak az állami iskolákban plusz feladatként, ellentételezés nélkül kötelezően robotoló pedagógusokról nem esett szó.

Na, majd most! Mert ott sem fenékig tejföl! Mármint általában nem! Azért ott sem csupa zseni tanít! Ellenkezőleg!
Mert természetesen e napszámosok közt is jócskán akad, aki ferdén szánt, vagy girbegurbára ássa az árkot!

A probléma, mármint az, hogy a pedagógus-társadalom átlag szakmai színvonala hajszálnyira tükrözi általában a magyar munkavállalók szakmai színvonalát, itt sem marad rejtve.
Ráadásul egyes kiemeltek fertőződtek az elméletiek téveszméivel!

Történt pedig, hogy a b-i kormányzóság z-i általános iskolájában (roppantul tetszik hogy Csehov és Turgenyev így kezdi a novellái zömét), mely általános iskola a magyar, mint idegen nyelv oktatására jó szimattal rácsapott, fejtágítással egybekötött bemutató órát tartott pedagógus kollégáknak.

A program első részében az ismert elméleti fejtágítók fejtágítottak, gyógyíthatatlanul ragaszkodva a tévelygéseikhez.

Aztán jött a bemutató óra. A tantó néni három szál árva (ázsiai) gyerkőcnek okította szépséges nyelvünk titkait.

Először is hadarva! Ami mindenfajta okításnak, de különösen az idegen nyelv oktatásának halálos ellensége.
Másodszor: még véletlenül is rosszul hangsúlyozva. A ba,be, ra, re és társai. Hogyan kell ezeket hangsúlyozni, ha meg akarjuk tanítani? Busz-ra, iskolá-ba, szekrény-re, kabát-ba, és így tovább.
A hölgy következetesen nem a helyhatározóra, hanem a főigére tolta a hangsúlyt, a ba, be, ra, re csakúgy elillant a szó végén.
Aztán jött a kiselőadás: a magas és mély magánhangzók megkülönböztetése, fejekbe verése: a-e-i-ó-ü és társai.

Kérdem tisztelettel! Mi a rossebnek? Itt nem ékes magyar nyelven akadémiai székfoglaló megírására készítik elő a nebulókat! Hanem arra, hogy értsenek és megértessék magukat!

Tök fölösleges az istenített Grammatika fejekbe verése!

(Jelzem, egy határon túl az anyanyelvi oktatásban is! Csak megutáltatja az egészet! A köznyelv elkorcsosulása ellen pedig szemmel láthatóan szikrányit sem véd!)

Általában is, de a jelen ügyben különösen, egyetlen gyors, üdvözítő, hatékony módja van a tanításnak: paneleket kell megtanítani! Ez az iskola! Ez az osztályterem. Ez a tábla! Merre van a mosdó? Szomjas vagyok! Olvasd fel a házi feladatot! És így tovább!

Igaz, ez nem annyira tudományos! Vagy mondjak inkább tudálékosat?

Mindenesetre egyértelmű, hogy – a magyar nyelv sajátos egyedülálló volta mellett, mely nem rokonítja egyetlen más nyelvhez sem – miért pokolian eredménytelen nálunk az idegen nyelv oktatása, miért nem beszél ebben az országban az átlag egyetlen idegen nyelvet sem.
Szemben a csehekkel, szlovákokkal, lengyelekkel (most tapasztalom, hogy sok ukránnal), hogy a hollandokról, finnekről (az ő nyelvük is kuriózum, mégis mindenki beszél ott angolul) például már ne is beszéljünk!

Mert amilyen ósdi, értelmetlen módon tanítják a magyart, mint idegen nyelvet, ugyanolyan hasznavehetetlen módon az idegen nyelvet a saját, honi lurkóinknak (tisztelet a kivételnek!)

Mert, kérem tisztelettel: hiába szavalja el az érettségin (egész éjszakás biflázás eredményeként) Milton Elveszett Paradicsomát, akcentussal bár, de hibátlanul (ami mellesleg nem egy hátrány), ha továbbra sem tud angolul egy pohár vizet, vagy útbaigazítást kérni, esetleg bankszámlát nyitni!
Pedig az momentán fontosabb lenne!

Mellesleg Milton Elveszett Paradicsomát, sőt magát Miltont az angol gyerekek (és felnőttek) se ismerik!

Tíz angol általános iskolás közül ketten baseball-játékosnak vagy futballistának tartják Churchillt, további hat pedig nem is próbálkozik.

Churchill volt az utolsó, aki fejből idézett hosszú részleteket Shakespeare kevésbé ismert drámáiból is.

Annak a világnak vége! De, azért észnél lehetnénk!