h i r d e t é s

Százmillióért vásárolták ki az MSZP-t a Népszabadságból

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Százmillióért vásárolták ki az MSZP-t a Népszabadságból

2015. november 23. - 15:55
0 komment

A kínáltnál végül valamivel többet, kereken százmillió forintot kapott az Origo információi szerint az MSZP alapítványa a Népszabadság Zrt.-ben meglévő 27,69 százalékos tulajdonrészéért. A vételár egyelőre még mind megvan, és az alapítvány kuratóriuma dönt a pénz felhasználásáról. Úgy tudni, a nehéz helyzetben lévő Népszavát segítenék a szocialisták a pénzből a Geomédia kiadón keresztül.

A Népszabadság Zrt.-ben már 99,9 százalékos tulajdonos a Mediaworks-csoport - Forrás: Origo

Még egy fillért sem költött el az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa abból a százmillió forintból, amit az Origo értesülései szerint a nyáron megkötött üzlet alapján kapott a Népszabadság egykori kiadócégének 27,69 százalékos tulajdonrészéért. A vevő az addigi többségi tulajdonos, a Heinrich Pecina osztrák üzletember érdekeltségébe tartozó Mediaworks-csoport. Pecináék, úgy tudjuk, először 90 milliót ajánlottak, ezt tornászták fel a szocialisták 100-ra - írja az Origo.

Szinte teljesen felvásárolták

Pecina érdekeltsége 99,9 százalékra növelte a Népszabadság Zrt.-ben a korábbi 70,8 százalékos részesedését, mivel nemcsak a Szabad Sajtó Alapítvány részesedését, hanem a Népszabadság Zrt. Dolgozóinak Kulturális, Szociális Segélyező Egyesületének 1,4 százaléknyi tulajdonrészét is kivásárolta az addigra egyébként "kiüresített" Népszabadság Zrt.-ből. 

Az akvizíció idején ugyanis a cég már nem rendelkezett a napilap kiadói jogával, és tavasz óta már a lap munkatársainak sem a munkáltatója. A kiadói és a munkáltatói jogok a Mediaworks-érdekeltség Mworks Print Zrt.-hez kerültek. Júliusban a Népszabadság Zrt. megérte ugyan alapításának 25. évfordulóját, de az új tulajdonos beolvaszthatja. 


A Népszabadság a Parlamentben is népszerű olvasnivaló - Fotó: Origo

Ennek azonban még gátja információink szerint az, hogy a lap munkatársai által birtokolt 0,1 százaléknyi részvénycsomag eladása egyelőre nem zárult le.  Heinrich Pecina eredeti szándéka nem változott: kizárólagos, 100 százalékos tulajdoni hányadra törekszik,  ám a kis, 0,1 százaléknyi részesedés is sok munkatárs között oszlik meg, ez pedig lassítja a felvásárlási folyamatot. 

Az összegről nem beszélnek

A vételárról hivatalosan egyik fél sem beszélhet, ami nem csoda, hiszen a Mediaworks, a Szabad Sajtó Alapítvány és a dolgozói egyesület aláírója is vállalta a szerződés megkötésekor, hogy azt üzleti titokként kezelik. Bizonyára ezért is nem érkezett válasz a Mediaworks-csoporttól az Origo kérdéseire, amelyek a vételár mellett a 0,1 százaléknyi részesedés felvásárlására is vonatkoztak. 

A 27,69 százaléknyi tulajdonrészért kapott összegről Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke is csak annyit árult el az Origónak, hogy 

a vételár befolyt az alapítvány számlájára, de még "nem nyúltak" hozzá. A kuratórium most tanakodik, hogy az alapító okiratban megfogalmazott célok elérése érdekében milyen formában használják fel a pénzt, de – mint mondta – "meglesz a helye". 


Kránitz László, az MSZP alapítványának, a Szabad Sajtó Alapítványnak az elnöke - Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szintén nem mondott az árról semmit Kelen Károly, a dolgozói egyesület elnöke. Az Origo kérdésére csak annyit közölt, hogy a részesedés a "piaci értéke fölött" kelt el, de számukra az árnál fontosabb volt, hogy a tulajdonos egyesületi feladatokat vett át. "A vételár csak a szerződés egyetlen sora volt, ennél lényegesebbek voltak a vállalások" – tette hozzá. 

A Népszavára költenék a pénzt

Az Origo információ szerint a százmillió forint jelentős részét, sőt akár az egész vételárat a 142 éves szociáldemokrata napilap, a Népszava életben tartására fordítaná az MSZP. Kránitz László, a Szabad Sajtó Alapítvány elnöke nem közölt részleteket, de kiemelte, hogy az alapítvány egyik alappillére a sajtószabadság biztosítása, és céljaik „lehetnek átfedésben" az MSZP célkitűzéseivel. 


Németh Péter, a Népszava főszerkesztője – a lap anyagi gondokkal küzd - Forrás: MTI/Soós Lajos

Az Origo kereste ez ügyben Tóbiás József MSZP-elnököt is, de ő is Kránitz Lászlóhoz irányította a lapot. Úgy tudjuá, a szocialisták elképzelése az, hogy a Vasárnapi Híreket is kiadó, a Népszabadság-pénzből feltőkésített Geomédia-csoportba integrálhatják a Népszavát, amelynek többségi tulajdonosát, a svájci bejegyzésű TGD Intermedia SA-t sokan Puch László korábbi MSZP-pénztárnok érdekeltségébe sorolják.

Pecina és a Mediaworks-csoport

A Népszabadságot felvásárló Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. tulajdonosa, a Mediaworks Hungary Zrt. tavaly ősszel vette át a magyarországi Ringier és Axel Springer kiadók érdekeltségeinek jelentős részét. A körülbelül 15 milliárd forint éves árbevételű médiacégnek mintegy 60 médiamárkája van. 


Simicskó István és Papcsák Ferenc olykor munkaidőben is fellapozza a Népszabadságot - Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A Mediaworks Hungary Zrt. tulajdonosa az osztrák QDW Beteiligungen AG, amely pedig az osztrák Vienna Capital Partners (VCP) befektetési csoport érdekeltsége. A VCP-tulajdonosként ismert befektető, Heinrich Pecina a Mediaworks Hungary Zrt. felügyelőbizottsági tagja. 

Nagy volt a jövés-menés a cégnél

A felvásárlással egy időben kapott nyáron új vezérigazgatót a Mediaworks Hungary Zrt., a Vienna Capital Partners felkérésére Rónai Balázs foglalta el ezt a posztot. Rónainak 25 éves médiapiaci tapasztalata van: korábban a Napi Gazdaság Kiadó vezetője és a Napi.hu főszerkesztője is volt. 


Mihók Attila, a Mediaworks ügyvezető igazgatója májusban távozott a Mediaworks éléről - Forrás: MTI/Mohai Balázs

Rónai elődje, Mihók Attila május végén távozott a Mediaworks Zrt. éléről. Egy héttel korábban mondott le posztjáról a Népszabadság főszerkesztője, Murányi Marcell, aki ellen azóta vádat emelt az ügyészség, amiért tavasszal autóval elsodort egy kerékpárost, aki később meghalt. 

 

origo.hu