Hiába a zárt fizikai és ideológiai határok, a hatvanas évek lázadó kultúrája Magyarországra is beszivárgott. 

Bár Kádár Jánosnak sosem volt hosszú a haja, és a nagy lobonc a magyar nép dolgozói számára is az erősen nem ajánlott viseletek közé tartozott, voltak néhányan, akik fittyet hányva az elnyomó konvenciókra, megnövesztették - írja az index.hu. És voltak, akik nem álltak meg itt, ha szabadságkeresésről volt szó.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

Már a gimnáziumban is megmutatkozott ars poeticája, ami nagyjából úgy foglalható össze: vagy én fotózok, vagy engem fotóznak, de a legjobb, ha valahogy összekapcsoljuk a kettőt.

Ilyen volt Sándor László is. Egy átlagos budapesti srác, aki nem csinált semmi különöset, csak megpróbált úgy élni, ahogy jólesett. Az életét pedig részletesen dokumentálta, szenvedélyesen fotózott. Nem sokkal a II. világháború után született, első gépét már a Práterben töltött középiskolás évei alatt megvette, onnantól pedig nem volt megállás. Sosem csak fotózással foglalkozott, dolgozott ápolóként, mélyépítkezésen, vagy éppen a geodéziai kutatóműhelyben segített be. Az élete egy nagy kaland volt – három szóban összefoglalva: szex, drogok és fotózás.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

Itthon még tisztán élt, nem ivott, nem dohányzott, Hollandiában azonban megismerkedett a heroinnal, ami szép lassan tönkretette. A hetvenes-nyolcvanas években rövidebb-hosszabb időre hazajött, általában azért, hogy lejöjjön az anyagról. Több intézetben megfordult, de heroin híján itthon bármelyik virágosnál lehetett mákgumót kapni, amiből a mákteát készítettek. Az önpusztítás megmaradt, az eszköz változott.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

Sándor László 1948-ban született. A háborúban a családja egy részét deportálták, akik túlélték, utána virágot árultak a Hunyadi téren. A szülei valamennyire hittek a rendszerben, mert megvédte őket. Azt szerették volna, ha Lászlóból mérnök lesz, László viszont lázadásból inkább fotózni kezdett. Kedvenc fotós témái a nők voltak. Nem tanulta a profi fotózást, de nagyon érezte, mitől lesz izgalmas egy kompozíció. Mint például ez is.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

1976-ban Bécsbe ment focimeccset nézni a haverokkal, aztán nem jött vissza, meg sem állt Amszterdamig. Politikai menekültként fogadták be a hollandok, az volt az álma, hogy Amerikába megy fotózni, de nem jutott el. Segélyekből élt Hollandiában, a hazainál jóval magasabb színvonalon.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

Egy szelfi ötven évvel ezelőttről

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

Rengeteg képet készített, amiket a szülei pincéjében tárolt Budapesten. Egy pincetűz során a nagyja odaveszett, de így is megmaradt több ezer, ami emléket állít annak a több száz nőnek is, akivel az élete során kapcsolatba került.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

A 60-as évek második felében fotós gyakornok volt a Magyar Távirati Irodánál, ahol – bármennyire is hihetetlen – ilyen képek is készültek. Ez a Mini zenekar tagjairól készült. Nehéz elképzelni, hogy ma ilyen képeket adjon közre az állami hírügynökség.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

Egyik kedvenc elfoglaltsága a csajozás volt. Egyszer próbált megállapodni: feleségül vette Gilányi Klárát, aki műszaki rajzolóként dolgozott. A házasságból egy fiuk született, Dávid.

(Fotó: Sándor László / Fortepan)

László húsz évig volt kábítószerfüggő, a 2000-es éveket már nem élte meg. Barátai közül sem élnek már sokan, akik mesélni tudnának róla. Fényképei viszont elemi erővel állítanak emléket annak, hogy úgy élt, ahogy csak nagyon kevesen a rendszerváltás előtti Magyarországon.

index.hu (Címlap: Fotó: Sándor László / Fortepan)