Szijjártó élő adásban üzent a CNBC-n
A migrációs válságról, a Brexitről és a magyar gazdaság befektetői megítéléséről beszélt - írja a Portfolio.hu.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy nem szabad összetéveszteni a gazdasági célú bevándorlást és a tömeges migrációt, mert ez utóbbi illegális. Az illegális bevándorlók megsértik a határainkat, megszegik a szabályainkat - mondta. Szerinte a nemzetközi jogot mindenkinek be kell tartania, ez viszont nem mondja ki azt, hogy a bevándorlók bármelyik országot választhatják maguknak biztos jólét céljából.
Arra a felvetésre, hogy Magyarország az egyik legnagyobb nyertese az EU-forrásoknak, a tárcavezető úgy reagált, hogy cserébe Magyarország és a kelet-európai régió megnyitotta piacait a nyugati vállalatok előtt és közben átlag feletti növekedést produkál a térség. Vagyis velünk jól járt az egész EU - védte álláspontját.
Mindenki azt akarja Magyarországon, köztük én is, hogy Magyarország hosszú távon is az Európai Unió része maradjon. Hiszek abban, hogy Magyarországnak van helye az EU-ban
- hangsúlyozta egy másik kérdésre a miniszter, aki szerint egyébként nagy változásokra van szükség az unióban. Nemzetközi összevetésben ugyanis az EU versenyképessége leszakadóban van.
A Magyarországban gondolkodó nemzetközi befektetőknek is üzent Szijjártó:
Magyarország biztonságos hely, kevés ország olyan biztonságos jelenleg, mint Magyarország. A külföldi működőtőke/GDP aránya a legmagasabb a régióban, nagyon nyitott gazdaságunk van. A Magyarországon működő brit cégek nagyon boldogok, tudtommal. A British Telecom, a British Petroleum, a GlaxoSmithKline, a Tesco, a Vodafone már döntöttek mellettünk. A már jelenleg is nagyon kedvező adórendszerünk pedig tovább javul majd.
A tárcavezető persze nem tért ki a nemzetközi kiskermultikat (köztük a Tescót) szívató intézkedésekre, vagy a szelektív különadók magyarországi rendszerére, ami negatívan hat a magyarországi üzleti környezetre.