A fővezér és alkololomposai, jelesül és elsősorban Szijjártó, EU-ügyekben Deutsch, Kovács Zoltán, Varga Judit, Novák Katalin, itthoni harsonásként a legpusztítóbb frazeológiával Kövér és Semjén állandóan ezen lovagol.

Nem tesznek mást, mint hajszálpontosan lekoppintják ezzel a hárító smoncával a Kádár-korszak szóhasználatát: "az imperialisták illetéktelenül beavatkoznak a belügyeinkbe!"

Zúg az abcúg, ha az Európa Parlament, valamelyik frakciója vagy képviselője, az Európai Bizottság vagy annak valamelyik tagja, bármely állam-, vagy kormányfő, más idegenbéli politikus, politológus, tudós, tudományos társaság, vagy társadalmi szervezet pisszenni mer, a magyar kormányt bírálva.
Egyszerűbb alpári stílusban szitkozódni, sértegetni, gyalázkodni, mint érvelni! Főként, ha nincsenek is érvek. Márpedig rendszerint nincsenek.

Történt pedig, hogy a 133 bátor ember + néhány alkalmi kollaboráns elfogadott itthon egy bizonyos, az emberi méltósághoz, a személyiségi jogok védelméhez és az egyenlő bánásmódhoz való jogot súlyosan sértő törvényt, mely még Orbán gránitszilárdságújának nyomását se viselné el. (Ami, lássuk be, nagy szó!)

Történt pedig mindez választási kampányfogásként, a kormánypárti szavazók hergelésére és fölbátorítására, meg a járványnak nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően nagy számú (harmincezer, ha igaz) áldozata miatt, a Fudan-átverés (népszavazás utólag), és a bérlakások einstandolása miatt fölhorgadt közfigyelem elterelése érdekében.

Sejtette Orbán, hogy a hazai ellenzék és a nemzetközi közvélemény nem fogja repesve fogadni e középkori megoldást. Lőn!

Legfájóbb pontjént mégis két körülmény érinthette őkelmét, minthogy mindkettő a focival, szíve csücskével, egyben politikai szemfényvesztése és anyagi haszonszerzése tárgyával függ össze: a térdelés-nem térdelés vita, mely Európa szurkolói és focistái elé vitte a magyar kormányzati rasszizmust, valamint az általános felháborodásból is mélyen kizendülő német hangok, különösen a bajoroké.
A liberálisnak nem nevezhető, sőt Orbánnal szemben a legutóbbi időkig maximálisan megengedő, ne mondjam baráti, a kis magyar potentátot rendszeresen védelmébe vevő Markus Söder CSU-elnök és bajor miniszterelnök hócipője is kezd teli lenni a védencével.

Miután a homofób törvény miatti mélységes fölháborodásukban a müncheni német-magyar meccs szervezői – Söder támogatásával, ami merőben szokatlan: (tartományi) miniszterelnök ilyesmibe nem avatkozik be – szivárványszínbe öltöztetett stadionnal óhajtották fogadni a magyar válogatottat, Orbán, e hallatlan, fölháborító inszinuáció miatt, mely játékosaink erkölcseit is megingatva az egész világ szeme láttára nyilvánított volna véleményt a mocskos törvényéről, azonnal intézkedett.
Szijjártó arról kezdett rikácsolni, hogy ne keverjük a sportba a politikát!
Mintha ő és a főnöke nem ezt tenné nap, mint nap.
Orbán pedig a sok szívesség (meg ki tudja, mi még) folytán a tenyeréből étkező Európai Labdarúgó Szövetséghez fordult.
Az UEFA erre megtiltotta a stadion ilyesfajta kivilágítását.
Így aztán az akció átlényegült: a müncheni városházát, a berlini, a frankfurti stadiont fogják szivárványba öltöztetni. Ami nem ugyanaz!

Biztos vagyok benne, hogy a közvetítés elején vagy végén egy-egy képet a német tévések azért bevillantanak majd a városházáról, esetleg az érintett stadionokról.

De nem ez a lényeg! A lényeg valami egészen más: mi a búbánat köze van az Európai Labdarúgó Szövetségnek ahhoz, hogy akár egy UEFA-meccsen hogyan világítják meg kívülről a stadiont? Ha valami, akkor ez a nemzeti szuverenitás kérdése!

Csak emlékeztetőül az ellenpélda: a NOB nem pofázott bele abba, hogy1936-os berlini olimpián (ha már engedték ott rendezni) horogkeresztes zászlók alatt, náci karlendítéssel virított a Führer, a szervezőkkel és a német sportolókkal egyetemben. Pedig az súlyosan sértette több nép és nemzet érzelmeit.

Azt gondolom, hogy nyugodtan kivilágíthatták volna a stadiont! Legföljebb kiszabtak volna valami büntetést. De hát ez magánvélemény! Beleszólni nincs jogom.

Orbán nyilván elégedett. A jókor elhelyezett taposóaknák működésbe léptek.
Az UEFA legutóbbi, morálisan elfogadhatalan döntése, hogy nem egyszerűen engedélyezte, hanem forszírozta telt házas meccsek lebonyolítását a pandémia közepette, egy újabb disznósággal, megalkuvó, szar, gyáva döntéssel párosult.

Orbán mégsem lehet elégedett. Söder személyében immár az egész politikai vezető garnitúra kezd ellene fordulni.
Talán egyelőre csak gesztusokkal. De a helyzet gyorsan eszkalálódhat.
Most éppen Armin Laschet, a német kancellárjelölt üzent Orbánnak, vétó-ügyben nyilatkozva.
Márpedig Orbánt tíz éve a németek mentik meg az Unióban a súlyos szankcióktól és nagyobb megaláztatásoktól.
Lehet, hogy ez végül, hatásaiban fontosabb lesz, mint egy stadion kivilágítása, melynek elérése csak az ócska hazugságot, a paraván-stratégiát szolgálja: amit nem látnak, az nem létezik.