Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A jogszabályok szinte folyamatos változtatásával, illetve az ágazat számára hátrányos törvényalkotással a kormány olyannyira nehéz helyzetbe hozta a kéményseprési iparágat, hogy az egyik állami kéményseprő-vállalat, a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Kft. csődbe ment – nyilatkozta lapunknak a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. - írja a Magyar Nemzet.
Elképesztő adóssághegyet halmozott fel a TV2, ami azt jelenti, hogy Andy Vajnának, a tévécsatorna tulajdonosának már nem csak az állandó veszteség finanszírozásának módját kell kitalálnia, hanem valahogy törlesztenie kellene a cég tartozásait is - írja a Napi.hu.
Két év után pénzt kaptak a bérgarancia alapból és a munkaügyi papírjaikhoz is hozzájuthatnak a csődbe ment EVM Zrt. dolgozói. Az átlagosan nettó 700 ezer forint ugyan egy évnyi munkadíjat sem fedez, de ezzel legalább véget ért 90 ember drámája - közölte a vegyipari szakszervezet (VDSZ).
Befejezte a termelést Békéscsabán egy nagy múltra visszatekintő bútoripari szövetkezet. A Beol.hu információi szerint az alkalmazottak járandóságát nem fizették ki teljes mértékben. A vezetés szerint azért szűnnek meg, nincs kinek dolgozni, a megrendelő visszamondta az igényléseket.
Az ügyészségi nyomozás szerint a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. házipénztárából vettek (f)el egymilliárd forintnál nagyobb összeget és Polt Péter abban is biztos, hogy nem használták fel ezt a pénzt korrupciós cselekményekre – legalábbis a nyomozás adatai szerint.
December elsejei hatállyal csődöt jelentett az osztrák piac egyik jelentős szereplője, a Zielpunkt-hálózat (amelynek korábbi tulajdonosa a magyarországi Plus diszkontokat is birtokolta). A cég szerint az előző tulajdonosok alatt felhalmozott terheket nem bírta a csoport.
Egymást jelentgetik fel a magyarok az Európai Uniónál, miután a húsipari cégek trükkös megmentését többen tiltott állami támogatásnak tartják. Az önkormányzatok bevonásával végrehajtott mentőakciók nyomán a cégek sok korábbi hitelezője bottal ütheti a pénze nyomát.
Alekszander Plesakov, a tavaly 13,2 millió utast szállító Transzaero igazgatótanácsának elnöke év végi beszámolójában a nemzetközi szankciók turizmusra, bankszektorra, ezáltal a hitelhez jutási lehetőségekre gyakorolt negatív hatásait és a rubel árfolyamának csökkenését említette a vállalat jövőjét befolyásoló kedvezőtlen tényezők között.