Magyarország nem változtatja meg Egyiptom biztonsági besorolását az utazási javaslatokkal kapcsolatban, egészen addig, amíg nincsenek egy ilyen lépést megkövetelő információk birtokában - mondta szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival közösen Kairóban tartott sajtótájékoztatóján az egy hete történt légi katasztrófával kapcsolatban.
Mintegy 80 ezer orosz turista van Egyiptomban, ebből 79 ezer Hurgadában és Sarm-es-Sejkben - közölte szombaton Oleg Szafonov, az orosz állami turisztikai hivatal vezetője. Mint az orosz turisztikai cégek szövetségének vezetője, Maja Lomidze hozzátette: csak a hétvégén 93 gépet küldenek értük.
A britek után a hollandok is bejelentették, hogy felfüggesztik sarm-es-sejki járataikat az orosz gép tragédiája után. A holland külügyminisztérium további intézkedésig mindenkit eltanácsol attól, hogy az egyiptomi üdülőhelyre repüljön.
A moszkvai vezetés nem hiszi el, hogy az ISIS egyiptomi csoportja lőtte le az utasszálító gépet 224 emberrel a fedélzetén a Sinai-félsziget felett. Az orosz közlekedési miniszter arra hivatkozva jelentette ki ezt, hogy az egyiptomi hatóságoktól kapott információkból ez a következtetés nem vonható le.