Legtöbben az anyagi helyzetük miatt aggódnak, de súlyos problémának tartják a közegészségügyben uralkodó állapotokat is. Általános vélemény: aki szeretne meggyógyulni, jobban teszi, ha a magánegészségügyet választja. A migráció az első három probléma közé sem fért be.
Egyre több idő kell az ingatlanok eladásához, de a garzonok és panelek még heteken belül elkelnek – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A kisebb kereslet miatt a tulajdonosok elkezdték lejjebb vinni az eladási árakat.
Tizenkilenc százalékkal csökkent azok száma, akiknek tetszik a kabinet oroszbarát politikája. Bár egyértelműen emelkedik azoké, akik agresszornak tartják Oroszországot, a fideszesek véleménye lassan változik. A háborútól viszont továbbra is ők szoronganak a legjobban.
Március óta folyamatosan csökken azoknak a száma, akik Oroszországot tartják felelősnek az orosz–ukrán háború kitöréséért – derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) friss felméréséből. Egyre többen vélik úgy, hogy Ukrajna, sőt az Amerikai Egyesült Államok is felelősségre vonható az orosz háborús agresszióért.
A K&H felmérése alapján az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelműen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, ami szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követő négy évben nem választható újra ez az adózási forma.
A hatpárti összefogás támogatóinak közel négyötöde nem lát esélyt a Fidesz demokratikus leváltására. A Policy Solutions adatai szerint a magyarok 15 százaléka már megszakította a kapcsolatot valamelyik családtagjával a politika miatt.
A geopolitikai krízishelyzet, az ellátási nehézségek és a fékeveszett drágulás ellenére is lehet még jó éve a magyar építőiparnak. Magyarország lakosságának még mindig 48%-a tervez egy éven belül építkezést vagy felújítást – derül ki az újHÁZ Centrum Trendriportjából.
Munkahelyválasztáskor a fizetés összegénél és a szakmai fejlődési lehetőségnél, jóval fontosabb a magas presztízsértékkel bíró állás és a fix munkaóra-szám — derült ki a National Geographic és az NRC friss országos kutatásából.
Minden gimnazista életében meghatározó szerepe van az érettségi vizsgának, hiszen ezen a megmérettetésen dől el, hogy ki milyen felsőoktatási intézményben folytathatja a tanulmányait. Egy meglepő felmérés eredményei azt mutatták, hogy a diákok csaknem fele a történelem vizsgát tartja a legnehezebbnek.