Lezárult a kecskeméti intermodális csomópont és a kapcsolódó közösségi közlekedési rendszerek megtervezése. A tervező Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium munkatársai és Öveges László főépítész kedden délután sajtótájékoztató keretében ismertették a projekt eredményeit, és bemutatták az elkészült terveket.
Megkezdődik az állam által 2014-ben felvásárolt MKB Bank értékesítésének folyamata, amit év végig le is zárnának – jelentette be pénteken a jegybank. A pénzintézetet még nem sikerült teljesen megtisztítani a fertőzött eszközeitől, a szanálás során ugyanakkor csak a jó bank kerül kalapács alá.
A belváros közvetlen közelében, a Fővám téri Központi Vásárcsarnok melletti Csarnok téren nyitja meg 184 szobás és 751 ágyas budapesti szállodáját a MEININGER Hotels a tervek szerint 2018 tavaszán. Az új építésű hotelt a szállodalánc egy 20 évre szóló bérleti szerződés keretében működteti.
A minimálbér-emelés nagy részét a vállalatok áthárítják a fogyasztókra. Ez inkább a jómódú háztartásokat érinti hátrányosan, de sok segélyből vagy nyugdíjból élő szegényebb háztartás is rosszul jár. A nyertesek az alacsony keresetű dolgozók.
A szolgáltatóipari teljesítmény növekedési ütemének lassulását jelzi az euróövezeti BMI szeptemberi csökkenése - közölte hétfőn a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet. Szeptemberben 53,7 pontra csökkent az euróövezet szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) az augusztusi 54,4 pontról. A szeptemberi BMI kisebb mintavételen alapuló előzetes értéke 54,0 pont volt.
Ha nem bővül jelentősen a világon a kávétermesztés, akkor egy évtized múlva olyan hiány alakulhat ki a fekete ital alapanyagának piacán, ami az égbe lökheti a reggeli frissítő árát. Már a mostani ellátást is veszélyezteti a kereslet és a kínálat megbillent egyensúlya.
A kormány felelőssége óriási, nem lehet késlekedni. A Tesla vezére néhány nappal ezelőtt megnyitotta első európai autógyárukat Hollandiában. Az eseményen elárulta, akár már jövőre megkezdhetik a keresést annak érdekében, hogy új gyáraknak találjanak alkalmas helyszínt Európában. Ezzel a labdát nagyon magasra dobták, a baj csak az, hogy az ügyben illetékes Külgazdasági és Külügyminisztérium nemhogy a labdát nem látja, hanem a Tesla egész európai terjeszkedése elkerülte a figyelmét. Éppen ezért nem tette még meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a Teslát Magyarországra csábítsa. Pedig a tét hatalmas, főleg a Volkswagen dízelbotrányának fényében.
Németországban még a Bundestag is foglalkozott a Volkswagen kipufogógáz-világbotrányával, és minden nap többet tudhatunk meg a csalássorozat mértékéről. Valószínűleg Magyarország is súlyosan érintett, de egyelőre senki nem akar róla beszélni
„Politikai és erkölcsi katasztrófa.” Állítólag ezekkel a szavakkal jellemezte Berthold Huber, a Volkswagen (VW) egyik ideiglenesen kinevezett vezetője azt, ami a cégnél zajlott az elmúlt években. Az autógyártónál történt, és nemrég nyilvánosságot kapott csalással kapcsolatban napról napra újabb és újabb tények látnak napvilágot, s a lehetséges következmények is egyre sötétebbnek tűnnek – számunkra is, hiszen kedden kiderült: kétmillió, Győrben gyártott Audi is érintett a csalásban. A Hetek cikke.
A magyar politika az elmúlt években oda jutott, hogy valamennyi releváns politikai erő baloldali vagy egyenesen szélsőbalos populista nézeteket képvisel, miközben sehol egy olyan középjobb párt, amelyhez hasonlók az összes valamirevaló gazdasági reformot megvalósították mondjuk Szlovákiában. Hogy lesz ebből kilábalás? Sehogy.