A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő. 2140 körülre minden foglalkozás teljesen automatizálható lesz – áll a Roland Berger német stratégiai tanácsadó cég tanulmányában.
Orbán Viktor öccse, Orbán Áron lett a vezérigazgatója egy Magyarországon működő nemzetközi fegyverkereskedő cégnek. Eközben az is kiderült, hogy a tulajdonában van egy horvátországi vállalat, amelynek szintén a fegyverkereskedelem a fő profilja, valamint egy olyan magyar vállalat is, amelynek ugyanehhez lehet köze.
Az éves fogyasztási határérték fölé kerülő háztartások gázszámlája a Publicus Intézet körkérdése alapján augusztus óta átlag 60 százalékkal ugrott. A kormánypártok hívei ezt kevésbé fájlalják, mint az ellenzékiek vagy a bizonytalanok.
2023. január elsejétől feloldják azt az adóemelési tilalmat, amelyet még 2021-ben, a koronavírus hatásainak enyhítése érdekében vezetett be a kormány: ezzel tehát a helyi önkormányzatoknak újra lesz lehetőségük új adónemek bevezetésére vagy a régiek megemelésére – közölték a PwC Magyarország szakértői.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) januárra 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak, a szövetség nyugdíjas tagozata pedig elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány – derül ki a MASZSZ hétfői közleményéből.
Egekben az orosz földgáz ára, szeptemberben havi rekordösszeget fizethettünk a Putyin-rezsimnek Az első háromnegyed év alatt 1300 milliárd forintot kapott Oroszország Magyarországtól a nyersanyagért.
Tovább csúszik a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának újraindítása, mert a legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt. Korábban december másodikára, péntekre tervezték a magyar olajvállalat szakemberei az újraindítást, amely most már biztos, hogy ezen a héten nem történik meg.