Április 1-15. között Leskowszky Albert és barátai állítanak ki a Wesselényi utca 1. szám alatt található Civil Klubban.
megtekintésA Kállai Ferenc Alapítvány, a Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány és a Pesti Magyar Színház Keleti Éva fotóművész képeiből rendezett kiállítást KÁLLAI '90 címmel a Pesti Magyar Színház Szalonjában.
Nagy sikerrel zárult az Antenna Hungária MinDig Veled! fotópályázata. A felhívás keretében olyan kreatív megoldásokat várt a vállalat, melyek rendhagyó módon örökítik meg, hogy napjainkban, okoseszközeinknek köszönhetően valóban kötetlenül, bárhol és bármikor tévézhetünk. A legjobb 30 fotóból álló kiállítás 2015. december 7 – 14. között az Akvárium Klub Aqua Bistrójában tekinthető meg.
A Suzuki standja fölé a „SUZUKI NEXT 100” mottó kerül, a vállalat ugyanis 2020-ban ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és a kiállított modellekkel azt üzeni: a jövőben is olyan termékekkel és technológiákkal kíván jelentkezni a piacon, amelyek garantálják a vállalat sikerességét a következő száz esztendőre.
„A bevándorlás álprobléma, amit a Fidesz kreált", „a tradicionális kultúra utolsó bástyája az iszlám marad", illetve „rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva" – ilyen és ehhez hasonló ellenzéki kijelentésekről készítettet óriásplakátokat menekültügyben a Civil Összefogás Fórum.