Az Együtt párt az elmúlt években többször is próbálkozott pontosan ugyanazzal, amit a magyar kormány megbízásából fellépő Lounge Design Kft. a Soros-plakátkampány ügyében most megcsinált. - írja a 444.hu.
Átlagos hetet zártunk az ámokfutóverseny színhelyéül szolgáló kicsiny országban, mégis alig kezdődött el az új hét, érzésünk szerint máris megvan az eheti teljes dózis, már ami a bosszúságra okot adó történéseket illeti.
March for Science Hungary – Séta a Tudományért címmel rendeztek felvonulást szombaton Budapesten: a kezdeményezéssel a magyar főváros is csatlakozott ahhoz a több mint 400 helyszínhez világszerte, ahol tudósok, tudománypártolók, tanárok és érdeklődők vonultak az utcára a tudomány melletti kiállás jegyében a Föld napján - írja a 24.hu.
Az, hogy Orbán már odáig süllyedt, hogy előre egyeztetett kérdésekről beszél, és nem vállalja egy saját újságíró spontán kérdéseit sem, az mindent elmond az egykori liberális politikusról, milyen mélyre süllyedt - írja a nepszava.us.
„A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Azt a hazug pártot és politikát is utolérték, amelyet Orbán Viktor képvisel” – fogalmazott rendkívüli, strasbourgi sajtótájékoztatóján Ujhelyi István.
Szerkesztői szabadságra hivatkozva nem számolt be a Magyar Távirati Iroda (MTI) arról, hogy eddig kik és milyen indokkal adták vissza kitüntetésüket Bayer Zsolt állami elismerése ellen tiltakozva - írja a Népszabadság.
Súlyos állításokat fogalmazott meg egy brüsszeli konferencián az MTI volt EU-tudósítója arról, hogyan folynak mostanában a dolgok a nemzeti hírügynökségnél. Kárpáti János szerint, akit 35 évnyi szolgálat után idén rúgtak ki az MTI-től,
A Duna Médiaszolgáltató Zrt. határozottan visszautasítja, hogy az MTI Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közlemények kiadásának megtagadása esetén politikai szempontokat vesz figyelembe – olvasható a szervezet pénteki közleményében.
Íme egy példa, amin keresztül remekül fel lehet mérni, milyen ereje van egy fotónak, és hogyan is játszik ezzel az állami hírszolgáltató, az MTI. Orbán Viktort ugyanis az MTI fotója szerint hatalmas tömeg köszöntötte Nyíregyházán, a Városháza előtt.