A NATO-hajókat telepítenek az Égei-tengerre, hogy elrettentsék az embercsempészeket attól, hogy Törökországból Görögországba indítsanak menekülteket - jelentette be Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára (képünkön) a BBC szerint.
Mivel a detonáció hatóereje meglehetősen kicsi volt, állítása ellenére Észak-Korea valószínűleg nem hidrogénbombát robbantott fel néhány nappal ezelőtti kísérletében – mondta az MNO-nak Péczeli Anna fegyverzetkorlátozás-szakértő.
Az Egyesült Államok megérti, hogy Magyarországnak szuverén nemzetként joga van megvédeni a saját határait - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet az M1-en. Fontos a biztonság, de a menekülteket humánusan kell kezelni. Magyarországot kiváló NATO-szövetségesnek tartja a diplomata.
A NATO-főtitkár csütörtöki budapesti látogatása annak a körútnak a részét képezi, amely során az USA – az Iszlám Állam elleni komolyabb fellépés előkészítésének részeként – a térségben katonai misszióval jelenlévő tagállamok politikai vezetését kívánja meglévő szerepvállalásaikban megerősíteni, illetve azok fokozására rábírni – mondta el az atv.hu-nak egy katonai szakértő.
Ha én most hivatásos katona lennék, feszült figyelemmel kísérném a NATO Szíriával kapcsolatos terveit, mert lehet, hogy lassan csomagolni kell: a magyar képviselők ugyanis - legalábbis úgy néz ki - akár harcoló alakulatokat is küldenének az Iszlám Állam elleni akciókba.
Az észak-atlanti tanács rendkívüli ülésén a tagállamokat instrukciókkal látták el arra vonatkozóan, hogy egységes médiapropagandát kell kezdjenek a szíriai orosz beavatkozás ellen. A találkozó azonban egyértelművé tette, hogy a NATO szervezetében szakadás történt.