Oroszország végzetes döntése, hogy direkt katonai eszközökkel szerezzen érvényt érdekeinek a vele szomszédos térségben, akarata ellenére az USA Európa fölötti uralmának egyfajta megerősítését szolgálja, véli Krausz Tamás.
Az újjáválasztott magyar miniszterelnök első hivatalos külföldi útja a Vatikánba vezetett. Ezt közölte Orbán Viktor sajtószóvivője. Legutóbb a választásokon győztes magyar miniszterelnök Varsóba utazott először. Csakhogy Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt ott a fogadókészség nem a régi.
Az ukrajnai háború a kubai rakétaválság óta a legveszélyesebb pillanatot jelentheti a világ számára - véli a Sapiens és a Homo Deus szerzője, Yuval Noah Harari izraeli történész és bestselleríró, aki szerint a Nyugatnak nem feladata, hogy megváltoztassa Oroszországot.
Oroszország ismét nukleáris fegyverek telepítését helyezte kilátásba arra az esetre, ha Finnország és Svédország belép a NATO-ba. Litvánia szerint nincs itt semmi újdonság, ugyanis állításuk szerint ezt már rég megtették az oroszok.
Érdekes videót tett közzé a High-tech Force Facebook-oldal, Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hivatalos oldala. A felvételen lényegében bejelenti: Magyarország előrehaladott tárgyalásokat folytat 155 milliméteres, HX3-as önjáró lövegek beszerzésére.
Minden korábbinál nagyobb alkalmazkodási készséget követel az orosz–ukrán háború a hazai mezőgazdasági vállalkozásoktól – mondta az InfoRádiónak az MKB Bank és a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.
A parlamenti képviselők átvilágítását sürgeti a Magyar Nemzetben Horváth József titkosszolgálati vezérőrnagy (nyugdíjban). Szerinte módosítani kellene az 1995-ös nemzetbiztonsági törvényt, mely szerint csakis azokat a képviselőket kell átvilágítani, akik a honvédelmi és a rendészeti bizottság tagjai.
Ha nem látja azt, hogy mit műveltek az oroszok Bucsában és más ukrán városokban a megszállás idején, akkor a magyar miniszterelnöknek szemorvos kell! – hangsúlyozta Orbán legfőbb lengyel barátja, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes , aki egyben a legnagyobb kormánypárt, a PiS vezére is.
Az elmúlt néhány évben a félvezetőhiány problémákat okozott az autóvásárlási láncban, és ez a használt járművek piacán is érződik. Sok autógyártó úgy vélte, hogy a problémák nehezén túljutottak, és úgy tűnt, hogy 2022-ben a válság előtti szintre állhat vissza a járműpiaci forgalom.
"Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán, azt is jelezve: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.
Oroszország Ukrajna ellen, február 24-én indított agressziója óta az európai populista pártok is felléptek a Kreml ellen. Ugyanakkor az újonnan napvilágra került dokumentumokból kiderül, hogy az európai jobboldal és a Kremlhez közel álló oligarchák kapcsolatai szorosabbak voltak az eddig véltnél is.
Háromfajta elemből állhat az Európai Unió újabb szankciós csomagja a gyanú szerint az orosz csapatok által Ukrajnában elkövetett háború bűnök miatt és közeleg az orosz szén embargója is – tudta meg diplomáciai forrásokból a Politico és a CNBC.