Tállai Andrást nem érdeklik a női bajok
Magyarországon több százezer nő él mélyszegénységben. Nekik minden hónapban azzal a szégyenérzettel kell szembesülniük, hogy a menstruáció alatt nem tudják saját maguknak biztosítani a megfelelő higiéniai ellátást, zsebkendővel, különféle rongydarabokkal igyekeznek megoldani a helyzetet.
Fotó: Tállai András / Facebook
Sokaknak választaniuk kell: vagy ételt adnak a családjuknak, vagy betétet vesznek. Vagy kifizetik a buszjegyet, hogy eljussanak a szakközépiskolába, vagy tampont vesznek. Szomorú tény, hogy rengeteg középiskolás diáklány azért hiányzik havonta néhány napot az iskolából, mert menstruál, és szégyell bemenni.
Mostanra már a gazdaságilag fejlett államok is rájöttek, hogy a menstruációs szegénység náluk is valós probléma. Az Európai Unió tagállamainak felében a 10 százalékot nem haladja meg ezen termékek áfatartalma. Írország már több mint tíz éve adómentesnek nyilvánította ezeket a termékeket, Nagy-Britanniában és Cipruson csak 5 százalék az adó. November elején pedig a német parlament döntött úgy, hogy 2020-tól 19-ről 7 százalékra csökkenti a női higiéniai termékek adóját. A helyzet Európán kívül még biztatóbb: az adómentességet elsőként Kenya vezette be 2004-ben, azóta többek között Kanadában, Indiában, Malajziában, Ugandában, Ausztráliában és az USA számos államában törölték el a “tamponadót”.
Sajnos ellenpéldaként hazánkat lehet megemlíteni, ahol kiemelkedően magas, világrekordot tartó 27 százalékos áfával büntetik a nőket. Igazságos ez? Egy olyan országban, ahol négy régió is az EU legszegényebb régiói közé tartozik, egészen biztosan nem. Pedig ennek a problémának a kezelése elsősorban állami feladat.
Ezért Schmuck Erzsébet fontosnak tartotta beadni azt a törvénymódosítást, amely törvényben biztosítaná, hogy a menstruációhoz kapcsolódó termékek a 27 százalékos áfakörből átkerüljenek az 5 százalékosba. A Népszava írójának kérdésére Tállai András államtitkár és NAV-elnök ezt válaszolta:
„Az áfacsökkentés nem feltétlen hatékony módja a családok támogatásának. Az árakat alapvetően ugyanis nem az áfakulcs határozza meg, hanem az adott ágazatban lévő verseny, a termelési költségek, és egyéb piaci viszonyok. Az áfakulcs csökkentése esetében tehát nincs garancia arra, hogy annak hatása valóban megjelenik a végső fogyasztói árakban. Ha pedig az árakban nem jelenik meg az adócsökkentés, akkor az nem segíti a családokat.”
