Tapolcán sem makulátlan a Fidesz
Hamis ajánlások miatt feljelentették a Fidesz tapolcai jelöltjét - másolhatták az aláírásokat
Az mno.hu írta meg, hogy feljelentették Fenyvesi Zoltán tapolcai fideszes képviselőjelöltet, mert a feljelentő állítása szerint több mint 800 esetben nem azoknak a választóknak az aláírása szerepel a politikus által leadott ajánlóíveken, mint akiknek az adatait felvezették azokra.
A portálhoz eljutott, a Tapolcai Rendőrkapitányságnak címzett feljelentésben az áll, hogy az aláírásokat a tapolcai Fidesz-irodában másolta az ívekre négy ember, az adatok pedig egy korábbi, a rezsicsökkentés melletti, a „betelepítés” elleni aláírásgyűjtésekből származnak. A feljelentő ezt arra alapozza, hogy Fenyvesi hétfő reggel 8.20-kor vette fel a választási irodában, majd kedden kora délután már le is adta az íveket, és szerinte ez kivitelezhetetlen, csak másolással és az aláírások meghamisításával volt megoldható. A feljelentő azt is megjegyezte, hogy meg tudja nevezni a hamisítókat, amennyiben kihallgatják.
Az mno.hu megkereste a Veszprém Megyei Főügyészséget is, ahol arról tájékoztatták a portált, hogy a feljelentés ma érkezett meg a Tapolcai Járási Ügyészséghez. A törvény szerint az ügyészségnek innentől három napja van arra, hogy döntsön: elrendeli-e a nyomozást, elutasítja a feljelentést, feljelentéskiegészítést rendel el, esetleg átteszi az ügyet más hatósághoz.
Fenyvesi korábban egyébként a Facebook-oldalán büszkélkedett azzal, hogy Tapolca, Ajka, Sümeg térségében elsőként sikerült leadnia a szükséges támogató ajánlások kétszeresét a tapolcai választási irodában. (magyarnarancs.hu)