Hétfőn, életének 89. évében elhunyt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora, számos könyv, tanulmány szerzője – adta hírül a Népszava.
Elhunyt Tom Bogert amerikai basszusgitáros, a hatvanas-hetvenes évek rockszínterének egyik fontos szereplője, aki a Vanilla Fudge-ban, a Cactusban, valamint a Beck, Bogert & Appice-ben is játszott, 76 évesen rákbetegségben halt meg szerdán.
Életének 85. évében, hétfőn váratlanul elhunyt Bertók László Kossuth-díjas magyar író, költő, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) alapító tagja - közölte kedden az MTI-vel a Jelenkor folyóirat, amelynek 1999-től főmunkatársa volt.
Végső búcsút vettek Heller Ágnestől családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői hétfőn a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben. A Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én hunyt el 90 éves korában.