h i r d e t é s

"Térdre rogyott" Csorna egészségügyi alapellátása

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

"Térdre rogyott" Csorna egészségügyi alapellátása

2020. november 08. - 07:06

Három orvos is koronavírusos lett

A kép illusztráció! - Forrás: Magyar Építők

Csorna egészségügyi alapellátása "gyakorlatilag térdre rogyott", fogalmazott közösségi oldalán közzétett tájékoztatójában dr. Antal Miklós háziorvos. A Kisalföld cikke szerint a városban négy felnőtt- és két gyermekkörzet működik, a hatból mindössze kettőben van most hadra fogható orvos, miután időközben három doktor a koronavírus miatt kiesett a praxisából. Hozzáteszik, Dr. Gelencsér Gyula Csorna egyik háziorvosa néhány hete elhunyt.

Dr. Pődör István az egyedüli egészséges háziorvos most Csornán.

"Bírom, mert bírnom kell. Telefonon keresztül beszélünk elsősorban a betegeinkkel, ha úgy látom, hogy indokolt a személyes vizsgálat is, akkor időpontot egyeztetünk. A többség elfogadja, hogy most ez a helyzet, de persze akadnak elégedetlenkedők is" – mondta az orvos a lapnak.

Dr. Balázs Mihály, a háziorvosi kollegiális rendszer területi vezetője, Bágyogszovát háziorvosa szintén besegít a csornai ellátásba. (24.hu)