h i r d e t é s

Terroristának nézték a vidám szakállasokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Terroristának nézték a vidám szakállasokat

2015. október 12. - 19:26
0 komment

 

A hatóságok arról kaptak bejelentést, hogy egy várromnál összegyűlt egy csomó nagyszakállú férfi fekete ruhában és kitűztek egy fekete zászlót. 

Ráhívták a terrorelhárítást Svédországban a „Szakállas Gazemberek” nevű csoportra, mert dzsihádistának nézték őket – tudósít az Independent - írja a 24.hu.

A helyszínre érkező rendőrök terroristák helyett harminc ártalmatlan nagyszakállú, öltönyös fiatalembert találtak, akik egy fotózásra gyűltek össze. „Egy idő után megjelentek a rendőrök és azt mondták, valaki beszólt nekik, hogy a közeli autóúton elhaladva látta, hogy az Iszlám Állam tagjai gyülekeznek a várromnál. A rendőrök persze rögtön látták, hogy nem vagyunk terroristák, csak vidám, szép szakállú úriemberek” – mondta Andreas Fransson, a szakállőrült társaság egyik tagja. „Nevettünk egy jót a rendőrökkel, aztán elmentek” – tette hozzá.

John Ekeblad, a csoport társalapítója azt mondta: miközben jót nevettek az incidensen, valójában ez is rávilágított a szakállas emberekkel szembeni előítéletekre. „A közösségünk egyik alapelve, hogy senki felett nem lehet ítélkezni, amíg nem tudod meg róla a tényeket” – mondta Ekeblad, hozzátéve, hogy ugyanez a helyzet a szakállasokkal is, mert minden nap szembesülnek azzal, hogy valaki terroristának nevezi őket. Azzal egyetértett, hogy messziről össze lehet téveszteni zászlajukat az Iszlám Államéval, elvégre az övéken is fekete alapon fehér minta van, de attól még teljesen szürreális, hogy dzsihádistának nézték őket.

 

24.hu (Címlap: Forrás: independent.co.uk)


 

h i r d e t é s