Tiborcz Istvánnak is jutott a rászorulóknak meghirdetett kedvezményes állami Covid-hitelből
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly április elején hirdette meg a kedvezményes hitelprogramját NHP Hajrá néven a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
Tiborcz István ingatlancége és két hozzá kötődő vállalkozó cégei is nagyértékű kedvezményes hitelhez jutottak egy olyan programból, amelyet a Magyar Nemzeti Bank hirdetett meg a járvány miatt nehéz helyzetbe jutott cégeknek – írja a Direkt36 tényfeltáró központ a legújabb cikkében.
A kedvezményezettek között feltűnik a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az ingatlanos cége, a BDPST Zrt., amely 3 milliárd forintos kedvezményes hitelt vett fel az MNB programjának segítségével. Ezzel váltotta ki egy budapesti ingatlanfejlesztéshez – a Szabadság téren található Adria-palota felújításához – korábban felvett, kedvezőtlenebb kamatozású hitelét.
Tiborcz cégének ez nemcsak azért érte meg, mert alacsonyabb lett a hitel kamata, hanem azért is, mert a fix kamattal kiküszöbölte a korábbi kamatkockázatot.
Jól járt a Tiborcz-kör
A Direkt36 kutatása szerint Tiborczhoz köthető más vállalkozók is részt vettek a jegybanki programban. Így jutott 1,72 milliárdos kölcsönhöz annak a Sájer Gábornak a vállalkozása, aki korábban Tiborcz közvilágítási pályázatokon taroló cégét, az Elios Innovatív Zrt-t vezette. Kedvezményes feltételekkel kapott közel egymilliárdos nagyságú hitelt egy pécsi szálloda felújítására Czéh-Tóth Márk, aki Tiborcz egyik közeli ismerősének, Hamar Endrének az üzlettársa.
A program a jegybank refinanszírozásával történik, ami azt jelenti, hogy a jegybank előbb bankoknak hitelez, amelyek ezután adják tovább a hitelt a vállalkozásoknak. Tiborcz és ülettársai a hiteleiket minden esetben állami tulajdonú bankoktól kapták, a BDPST Zrt. például a Budapest Banktól. A BDPST Zrt. annak ellenére folyamodott állami bankhoz kedvezményes hitelért, hogy Tiborcz korábban még arról beszélt, távol akar maradni az állami vagy önkormányzati ügyektől.
Az NHP Hajrá keretében közel egy év alatt összesen 31 ezer vállalkozás jutott különböző méretű hitelekhez. Az MNB kimutatása szerint a kedvezményezettek több mint fele mikro- és kisvállalkozás volt, és a kölcsönt kapók többsége legfeljebb tízmilliós nagyságrendben vett fel hitelt. Tiborcz és a hozzá kötődő emberek cégei ehhez képest jóval nagyobb, milliárdos tételben kaptak segítséget.
A jegybank a Direkt36-tal azt közölte, hogy az NHP Hajrá keretében eddig megkötött 45 500 ügyletből 155 esetben fordult, hogy a hitel mértéke meghaladta az egymilliárd forintot. Azt banktitokra hivatkozva nem árultak el, hogy kik voltak az érintettek. A BDPST Zrt. kölcsönéről azt írták: a cégek hiteleiről nem ők döntenek, ennek ellenére szerintük indokolatlan lenne kizárni a programból azokat a cégeket, amelyek évek óta nyereségesen, hatékonyan működnek. A BDPST Zrt. és a Budapest Bank nem reagált a Direkt36 kérdéseire. (24.hu)