h i r d e t é s

Tiltakoznak a szülők: ne kényszerítsenek egyentankönyveket a gyerekekre!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tiltakoznak a szülők: ne kényszerítsenek egyentankönyveket a gyerekekre!

2018. március 13. - 10:52

A Szülői Hang Közösség online szülői konzultációjának több mint 11 ezer válaszadója nagy többséggel elutasította a kormány által bevezetett tankönyvrendszert.

Forrás: index.hu

  • A szülők elutasítják mind a kölcsöntankönyvek rendszerét (69,2% ellenzi), mind az állami egyentankönyv-rendszert; az állami tankönyvek minőségével 80,1% elégedetlen.
  • A Szülői Hang Közösség tanári és diák szervezetekkel összefogva újszerű online akciót indított, melyhez négy nap alatt már több mint 2000-en csatlakoztak: zászlók kitűzésével fejezzük ki, hogy számunkra az országgyűlési választások tétje az oktatás megújítása.

A Szülői Hang Közösség felmérése azt célozza, hogy felszínre kerüljenek a szülői vélemények az elmúlt nyolc év oktatáspolitikai intézkedéseivel kapcsolatban. Most a tankönyvekkel kapcsolatos szülői válaszokat összegezzük; ezen a területen a kormányzat az elmúlt nyolc évben jelentős változtatásokat eszközölt. Külön aktualitást ad a témának, hogy az iskolákban hamarosan le kell adni a tankönyvrendeléseket. A felmérésből kiderült:

  • A szülők döntő többsége (69,2%-a) ellenzi a kormány által bevezetett, ingyentankönyvnek mondott rendszert, ami valójában nem ingyenességet, hanem kölcsöntankönyveket jelent. Ezekbe a gyermekek nem jegyzetelhetnek, nem használhatják később ismétlésre és felkészülésre, viszont ha megrongálják, akkor a szülőknek év végén – vagyis nem a saját gyermekük számára – új könyvet kell vásárolni helyettük.
  • Ennél is nagyobb az elutasítottsága a pedagógus szabad tankönyvválasztását felváltó állami egyentankönyv-rendszernek. Az állami tankönyvek gyenge szakmai minőségét a szülők is tapasztalják, az állami tankönyvekkel 80,1%-uk kifejezetten elégedetlen.

A 11826 szülői véleményre alapuló felmérés tankönyvekre vonatkozó részletes eredményeit itt olvashatják. Idézünk a szülők szöveges hozzászólásaiból is, melyekből kiderül, hogy a kormány intézkedéseinek végső kárvallottjai a gyermekek. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a szülők kellő információval rendelkezzenek a tankönyvrendelésről, ezért készítettünk egy szülők számára szolgáló információs anyagot is.

A kérdőív eredményeiből korábban már közzétettünk részeredményeket (elérhetőek: 1. részeredmény2. részeredmény), melyek foglalkoztak többek közt a túlterheltség, a motiváció, a készségfejlesztés, a differenciálás kérdéseivel, és a mindennapos testnevelés valamint a hit- illetve erkölcstan fogadtatásával. A kérdőív kitöltése lezárult, hamarosan jelentkezünk az összes eredménnyel, benne a szöveges vélemények összegzésével, melyből az is ki fog derülni, hogy a szülők hányad része szerint romlott vagy javult az oktatás az elmúlt nyolc évben.

A szülői konzultáció eredményei rávilágítanak az oktatás terén tapasztalható súlyos problémákra. Véleményünk szerint az oktatás gyökeres megújulásra van szükség, az országgyűlési választások tétje az oktatás jövője. Április 8-án a gyermekek sorsáról is döntünk! Ennek kihangsúlyozására a Szülői Hang Közösség a Tanítanék Mozgalommal, a Diákvagyok Mozgalommal és az Oktatói Hálózattal közösen újszerű online akciót indított, melyhez négy nap alatt már több mint 2000-en csatlakoztak. Mindazokat, akik egyetértenek az oktatás megújítására irányuló törekvéseinkkel, arra kérjük, hogy tűzzenek ki egy jelképes zászlót lakhelyükre a honlapunkon található anonim online térképen. Zászlóink kifejezik a pozitív változtatás iránti eltökéltségünket. Mutassuk meg minél többen, hogy jobb oktatást szeretnénk!

 

Szülői Hang Közösség