Egy nagy társadalmi megmozdulás soha nem elégszik meg a követelések kimondásával. Napvilágra hozza az élet megváltoztatására irányuló közös álmokat; résztvevőit megrendíti és átalakítja. Minderről Annie Ernaux írónő ad számot az 1995 november-decemberi demonstrációk során szerzett tapasztalatai nyomán.
Az Egyesült Államokban a rendfenntartás helyhatósági feladat. Érthetetlen ezért, hogy egy olyan progresszív városban, mint Minneapolis, a rendőri rasszista túlkapások ismétlődően történnek meg. A fekete lakosság elleni rendőri erőszak rendszeresen előfordult a múltban is, de a rendőrök majdnem teljes büntetlenséget élveznek. Legalábbis így volt ez George Floyd haláláig.
Ez a harmadik vagy a negyedig tömegeket megmozgató tiltakozási hullám a neoliberális berendezkedés és kormányok ellen? Bejrúttól Santiagóig és ne feledkezzünk meg Párizsról sem, a politikai hatalom úgy tűnik nem képes helyreállítani a rendet. Még az erőszak bevetésével se.
A „sárgamellényesek” mozgalma mindenféle szerveződést elutasít – mondják. Valójában számos kísérletre került sor. De a szervezkedéshez egy régen elveszett hozzáértés szükséges, hiányoznak az aktivisták, akik azt át tudnák adni a terepen. Mi a helyzet Ardèche-ben?
