h i r d e t é s

Titokzatos fényeket fotóztak egy törpebolygón

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Titokzatos fényeket fotóztak egy törpebolygón

2015. február 26. - 12:27
0 komment

Elég jó ötlet volt 2007-ben útnak indítani a Dawn nevű űrszondát, amelynek elsődleges feladata a Vesta és a Ceres nevű törpebolygók részletes felderítése.

A NASA akkor talán még nem is sejtette, milyen hihetetlen képet lő majd az eszköz hat és fél évvel később: a legújabb felvételek tanúsága szerint ugyanis

a Ceres felszínén valami világít.

Egész pontosan rögtön két valami is világít, mert egy fényfoltot már korábban is láttak. A képeket még február 19-én lőtte a szonda, amikor nagyjából 46 ezer kilométer távolságban volt a Cerestől. A tervek szerint március 5-én pályára álló Dawn fényképein látható fényfoltok pontos forrására egyelőre csak eltérő valószínűségű tippek vannak. Egyesek szerint egy különösen szerencsés helyzetben lévő jégmező az ok, de mások azt mondják, ha ez tényleg jég lenne, jóval világosabb lenne. Mások szerint sókristályok lőhetik vissza a Nap fényét, de a vulkanikus tevékenység sem kizárható.

Sajnos az űrszonda kameráinak felbontása egyszerűen nem elég nagy ahhoz, hogy ilyen távolságból ennél többet lehessen mondani, de két hét múlva sokkal okosabbak leszünk. A 949 kilométer átmérőjű Cerest a tervek szerint 2016 júniusáig vizsgálja majd a Dawn, ami 2011 júliusától 2012 szeptemberéig már keringett a másik törpebolygó, az 531 kilométer átmérőjű Vesta körül.

A csillagászok a begyűjtött adatokkal a Naprendszer kialakulásának korai szakaszáról szeretnének többet megtudni, mármint amikor épp nem azon törik a fejüket, hogy vajon mi a frász csillog a Ceresen.

 

index.hu