h i r d e t é s

Tízmilliókból újították fel, bagóért adták ki, más meg nagyot kaszál rajta

Olvasási idő
11perc
Eddig olvastam
a- a+

Tízmilliókból újították fel, bagóért adták ki, más meg nagyot kaszál rajta

2023. február 07. - 07:40

Harmincegymillióból felújított egy romos laktanyát az 1800 fős falu önkormányzata, majd kiadta egy szociális szövetkezetnek havi 6500 forintért. A vállalkozás ennek a százszorosáért adta tovább különféle rendezvényekre a Honvédelmi Minisztériumnak. A polgármester szerint jól van ez így. 

A több tízmillióból felújított tiszaszigeti határőrlaktanyát egy szociális szövetkezet bérli, amely korábban 6500 forintot fizetett érte - Forrás: szabadeuropa.hu

Tiszaszigetnek ugyan 14 százalékos részesedése van a vállalkozásban, de a település nem dúskál a javakban: nemrég iparűzési adót emeltek, és elzárták a gázfűtést is az önkormányzat épületeiben. A 2019-ben már jogerősen közokirat-hamisításért elítélt Ferenczi Ferenc polgármester előbb alapította meg az önkormányzati érdekeltségű szociális szövetkezetet, mint hogy a képviselők megszavazták volna. - írja a Szabad Európa

A déli hármas határ közelében fekvő Tiszaszigetet először 1484-ben írták bele a történelembe. Igaz, akkor még Ószentiván néven futott a falu, de néhány évszázaddal később, 1955-ben a pártvezetés inkább átkeresztelte Tiszaszigetre, mert a – korábban a szerbek által gründolt – szomszédos falu neve Újszentiván lett. Az ószentivániak meg nem akarták, hogy összetévesszék őket az újszentivániakkal.

A vadiúj nevű tiszaszigetieknek nem kellett sokáig várniuk arra, hogy a régi település új neve is bekerüljön a magyar történelembe. A hetvenes években kiderült: itt van Magyarország legmélyebb pontja, a Mélypont; amitől Magyarországon már nincs lejjebb, és amely a Balti-tenger szintje felett csupán 75,8 méterrel van. Tiszasziget egy csapásra híressé vált a mélységéről, a nyolcvanas években kopjafát, később emlékhelyet, nádfedeles pihenőt meg biciklitárolót is szenteltek a geológiai csodának.

Mindig van lejjebb

De a csodák sem tartanak örökké. 2007-ben bebizonyosodott, hogy Tiszaszigetnél mégis csak van lejjebb. Méghozzá nem is olyan messze. A Szegedi Tudományegyetem egyik kutatója műholdas mérésekkel kimutatta, hogy Tiszasziget Mélypontja valójában 76,7 méter, míg a Szegedhez tartozó Lúdvár 75,8 méter mélyen van. A tények ellenére azonban Tiszasziget turisztikai Mélypontja mélyen bevésődött a magyar emlékezettudatba, és ezt már senki sem veheti el tőle.

Mint ahogy azt sem, hogy az alig 1800 fős falu fideszes polgármesterét 2019-ben jogerősen pénzbírságra ítélte a bíróság okirat-hamisításért. Bár a törvény szerint akár egy-három évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható arra, akit bűnösnek találnak közokirat-hamisításban, a térkép jobb alsó sarkában lévő Tiszasziget elöljárója megúszta az elzárást. A bíróság szerint Újszentiván és Tiszasziget polgármestere összesen 142 esetben asszisztált fiktív lakcímbejelentéshez a szerb határ melletti falvakba, hogy befolyásolják a választást. A két polgármestert még a közügyek gyakorlásától sem tiltották el. Azóta Putnik Lázár börtönbe került, mert a gyanú szerint elcsalt több mint százmillió forintot. Tiszasziget polgármestere viszont azóta is polgármester, hiába hamisított okiratot és hiába ítélte el a bíróság. Ferenczi Ferenc lassan tíz éve a falu elöljárója. Tavaly ősszel a kormány – kiköszörülve a csorbát – legalizálta a fiktív lakcímek létesítését.

Azonban a környéken nemcsak a szerb fantomlakosok betelepítésének volt nagy divatja, hanem a szociális szövetkezetek létrehozásának is.

Kilencvenpercnyi csúszás

A rendszerváltás után több mint két évtizedig állt üresen a határ menti faluban az állam tulajdonában lévő egykori határőrlaktanya. Bodó Imre – aki Tiszasziget fideszes polgármestere volt 1998–2012 között – akkor kezdett el lobbizni, hogy a falu tulajdonába kerüljön az épület, amikor szögre akasztotta a polgármesterséget, és inkább a parlamenti patkóba ült be. Sikerült is neki: a tiszaszigeti laktanya 2013. november 29-én került az önkormányzat tulajdonába. Az épület akkoriban annyira le volt pusztulva, hogy nem működött benne semmi: se vízhálózat, se fűtésrendszer, de még áram sem volt.

Három év múlva Ferenczi Ferenc polgármesternek és a képviselő-testületnek kapóra jött, hogy abban az érában szinte minden településen dúlt a szociálisszövetkezet-alapítási láz. Ők is fejest ugrottak a vissza nem térő lehetőségbe.

 

Mi az a szociális szövetkezet?

Az új vállalkozási formát még 2006-ban hívta életre a kormány egy törvénnyel. A szociális szövetkezeteknek a – profitorientáltságon túl – az a céljuk, hogy a nyugdíjasok, hátrányos helyzetű csoportok oktatását, képzését és gazdasági aktivitását segítsék. Míg 2012-ben csupán 377 ilyen vállalkozás létezett az országban, addig egy évvel később már 1603. Hogy miért? Mert akkor már lehetett pályázni a Társadalmi Megújulás Operatív Programra (TÁMOP). Abban az évben az elnyert pályázatok miatt meghaladta a több mint egymilliárd forintot a szociális szövetkezetek árbevétele az országban. 2015-ben a különféle uniós programok miatt már 13,5 milliárd forintra emelkedett a magyarországi szociális szövetkezetek pénzforgalma. A szociális szövetkezetek körüli trükközésbe bukott bele a Fidesz korábbi országgyűlési képviselője, Mengyi „Voldemort” Roland, akit végül négy év börtönre ítéltek, de csak egyet kellett leülnie. Meggyűlt a baja a nyomozó hatóságoknak a Farkas Flórián-féle Híd a munka világába Munkaerő-szervező Országos Foglalkoztatási Szövetkezet visszaéléseivel is, ami után hat évig nyomoztak, de sem az eltűnt 1,6 milliárdot, sem pedig eltüntetőit nem találták meg.

2017 februárjában Tiszasziget polgármestere – és a képviselő-testület is – úgy döntött, hogy szociális szövetkezetet alakít az omladozó laktanya hasznosítására. Csakhogy a Szabad Európa birtokába jutott cégbírósági és testületi jegyzőkönyvek alapján kiderült: Ferenczi Ferenc, Tiszasziget polgármestere pont fordítva csinálta a dolgokat, mint ahogy a törvény betűje mondja.

A polgármester 2017. február 9-én küldött meghívót a falu önkormányzati képviselőinek arról, hogy február 15-én, szerdán 13 óra 30 perckor testületi ülés lesz. Megjelölte a napirendi pontokat is, köztük tizedikként az Ószentiváni Szociális Szövetkezet létrehozását. A testületi jegyzőkönyvből (84–87. oldal – B. R.) kiderül, hogy a szövetkezetet szociális célok, szabadidős tevékenységek szervezése, valamint a laktanyában szálláshely kialakítása miatt akarja létrehozni. A testület rá is bólintott a szövetkezet megalapítására, amelyben tízezer forintos részjeggyel 14 százalékos részesedést vásároltak. A képviselő-testület egyben felhatalmazta a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket, alapítsa meg a szövetkezetet.

Az önkormányzati képviselők ekkor még nem tudhatták, hogy engedélyük nélkül a polgármester már másfél órával korábban megalapította azt, amiről csak most szavaztak.

A cégbíróságon megtaláltuk azt a meghívót, amelyet Ferenczi Ferenc, a falu polgármestere küldött a szövetkezet leendő tagjainak. E szerint már délben megalapították a szövetkezetet, miközben csak 13:30-kor döntött a képviselő-testület erről

A Szabad Európa a cégbíróságon megtalálta azt a dokumentumot, amely bizonyítja: Ferenczi Ferenc valójában már másfél órával a testületi ülés előtt, 2017. február 15-én pontban délben találkozott a még meg nem szavazott szociális szövetkezet megalapítása miatt a tagokkal Szegeden Halasy Andrea ügyvéd irodájában. Ezt gyorsan le is zongorázták, majd a polgármester Tiszaszigetre ment, és megszavaztatta az önkormányzat képviselőit arról, hogy megalapíthassa a szövetkezetet.

Ferenczi Ferenc polgármester telefonban nem reagált érdemben arra, hogyan alapított szociális szövetkezetet az önkormányzat képviselőinek beleegyezése nélkül. Azt mondta: nem emlékszik rá.

Később írásban is feltettük neki a kérdést, de érdemi válasz úgy sem érkezett rá. A falu első embere csak csúszásnak nevezi azt, ami mások szerint törvénytelen.

„Megjegyzés a 90 perces csúszásra: Állásfoglalást kértem a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztályától, melyben leírják: »Nem formai hibás a szociális szövetkezet alapítására vonatkozó azon szövetkezeti közgyűlési határozat, amelyben az önkormányzat szavazatát a képviselő-testület ugyanazon a napon tartott ülésén jóváhagyta, tekintve hogy a képviselő-testület az önkormányzati autonómia alapján a jogszabályi keretek között szabadon dönthet a képviseletre jogosult polgármester nyilatkozatának elfogadásáról«

– írta Ferenczi Ferenc, aki arra nem válaszolt, hogyan alapíthatta meg törvényesen az önkormányzat címére bejegyzett szociális szövetkezetet úgy, hogy nem kapott felhatalmazást rá.

„Hát azzal csalt, hogy nem volt meg neki polgármesterként a testülettől a felhatalmazása erre. Attól, hogy ő polgármester, nem dönthet egy személyben. Ez a demokrácia lényege, ha nem ez lenne, akkor kiskirályságnak hívnánk. A testület felhatalmazza a polgármester, hogy lépjen be ebbe a szociális szövetkezetbe. Történhet olyan, hogy a testület nem ad neki engedélyt, vagy engedélyt ad, de meg kell várni, hogy meglegyen. Értem, hogy itt csak másfél óra van közte, meg lehet itt rajta jogászkodni, hogy ejnye-bejnye, meg hát ez nem olyan, végül is úgyis megkapta az engedélyt, de ez azért felvet néhány kérdést”

– mondta az ügyet egyik jól ismerő forrásunk, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét.

A szociális szövetkezet felügyelő bizottságába bekerült Tiszasziget közös önkormányzatának jogi igazgatási előadója, de tagként szerepel a falu szociális előadója is a vállalkozásban.

Nagy biznisz magyar módra

Miután így vagy úgy, de sikeresen megalakult 2017 februárjában az Ószentiván Turisztikai Start Szociális Szövetkezet (ez a mostani neve – B. R.), Ferenczi Ferenc vezetésével a testület megszavazta, hogy 31 millió forintból újítsák fel az épületet. Öt év távlatából azonban a polgármester mást mond.

„A felújítás költsége közel: harmincmillió forint, ebből húszmilliót a szociális szövetkezet, míg tízmilliót – hitelből – az önkormányzat biztosított, mely összeg a bérlésnek is köszönhetően visszafizetésre került”

– áll Ferenczi Ferenc válaszában. Csakhogy a testületi jegyzőkönyv szerint nem így van. Az önkormányzat a saját költségvetéséből különített el 31 millió forintot a laktanya felújítására.

Az önkormányzat Leader pályázatból tűzjelző rendszert alakított, majd bérbe adta a laktanya felső szintjét az Ószentiván Turisztikai Start Szociális Szövetkezetnek, az alsót pedig a Peplár Szociális Szövetkezetnek. Mindkét vállalkozástól mindössze 6500 forintot kért havonta az önkormányzat bérleti díjként.

Úgy tudjuk: a Peplár Szociális Szövetkezetet azóta eladták, kivonult a településről. A laktanyát teljes egészében az Ószentiván Turisztikai Start Szövetkezet bérli, amely az elmúlt években komoly bevételre tett szert az önkormányzat tulajdonában álló épületből.

„És akkor ez így maradt, és közben meg a laktanyát odaadtuk a Szövetkezetnek. A laktanya felső szintjén vannak a szobák, alul meg van egy konyha, társalgórész meg vizesblokkok. Ezt a Start Szövetkezet üzemeltette, különféle pályázatokat húztak le rá. Aztán jött a pandémia, akkor kicsit megroggyant, de a kormány kihúzta a slamasztikából, és mint szálloda kapott különféle támogatásokat. Aztán a Honvédelmi Minisztérium kivette kiképzőhelynek. És mindebből a falu mit profitált? Semmit! Havonta 6500 forintot, hiszen ennyiért adták ki nekik a laktanyát!”

– magyarázta az egyik forrásunk.

A vállalkozás üzemeltetésében lévő közkonyhát és a szálláshelyként is jól menő épület menedzselését Ferenczi Andrea, Ferenczi Ferenc polgármester unokatestvére végzi, nem is rosszul. A felújított laktanyára már évekkel ezelőtt újra rátalált a honvédség: speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katonákat kezdtek kiképezni, valamint honvédelmi táborokat rendeznek gyerekeknek.

„Neki (Ferenczi Andreának – B. R.) és a szövetkezet dolgozóinak köszönhetően a HM-mel korrekt munkakapcsolat alakult ki, így 2023. július 6-ig fix bevételei vannak a szövetkezetnek, a nagyságáról nincs információm”

– tájékoztatta lapunkat a polgármester, aki arra a kérdésre nem adott egzakt választ, hogy miért a szociális szövetkezettől bérli a laktanyát a minisztérium, miért nem az önkormányzattól.

Pedig az 1800 fős Tiszasziget nem dúskál a javakban mostanában. Tavaly az önkormányzatnak az energiaválság miatt havonta kétmillió forint többletkiadása volt. Emiatt a polgármester megemelte az iparűzési adó mértékét, hogy pénzhez jusson az önkormányzat. A spórolás jegyében még a gázfűtést is leállította a falu az önkormányzati épületekben.

„Három-négy hónapja malmozunk, hogy nincs bevételünk, nő, mint az állat az energiaszámlánk, az állam megsegít minket 14-15 millió forinttal a közvilágításra meg a fűtésszámlára, de még mindig rakosgatjuk össze az ötven-százezer forintokat, hogy ne dőljünk be, közben meg az állam nem tőlünk bérli ki a laktanyát, hanem egy szövetkezettől”

– mondta az egyik neve elhallgatását kérő forrásunk.

Míg az önkormányzat mindenen és mindenkin megpróbál spórolni, addig a céginformációs adatbázisból kiderül: az Ószentiván Turisztikai Start Szociális Szövetkezethez dől a lé. 2019-ben már 33 milliós, egy évvel később 38 milliós, 2021-ben pedig már több mint ötvenmilliós nettó árbevételt ért el. Az ügyre rálátó forrásaink szerint a laktanyabizniszből csak a szociális szövetkezet profitál. Úgy tudjuk: korábban évekig az önkormányzati bérleti díj százszorosáért adták ki a Honvédelmi Minisztériumnak a laktanyát, vagyis havi 650-700 ezer forintért.

Ferenczi Ferenc polgármester viszont köti az ebet a karóhoz, szerinte jól járnak az tiszaszigetiek a szövetkezettel.

„A járvány idején törvény tiltotta a bérleti díjak emelését 2022. július 1-jéig. Ezt követően nettó kilencvenezer forintra emelkedett a díj, valamint kétszázezer forint támogatás érkezett a szövetkezettől karácsonyi vásárlási utalványokra, és 436 ezret a nőnapi rendezvény lebonyolítására is utaltak”

– írta válaszában a polgármester.

Tiszaszigetnek nincs ipara, adóbevételeik emiatt korlátozottak. Sokan úgy látják: a falu évekkel ezelőtt végre visszakapta a laktanyát, azonban kijátszották egy szövetkezetnek, amely most jól keres rajta, miközben a falu önkormányzata ezért filléreket kap. Írtunk a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy kiderítsük, pontosan mennyiért és meddig bérlik a tiszaszigeti laktanyát a szövetkezettől, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, ezért közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatalához, hogy pontosan megtudjuk, mi szerepel a szerződésben. (Szabad Európa)

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”