Több mint húszezer szavazatszámlálót keresnek 2022-re
A választások tisztasága szempontjából rendkívül fontos, hogy lehetőleg minden induló párt delegáljon szavazatszámlálókat az ország minden körzetébe.
A Húszezren a tiszta választásért 2022-ben névre keresztelt (röviden 20k22) kezdeményezés azért jött létre, hogy ne fordulhasson elő olyan, ami 2018-ban történt, hogy sok szavazóbizottságban nem volt ellenzék által küldött tag. A toborzás az előválasztással indult, és eddig közel tízezren jelentkeztek. Van, aki Hollandiából is hajlandó hazajönni, hogy egy kis faluban ellássa ezt a feladatot. - írja a 24.hu
A 2022-es országgyűlési választáson több mint tízezer szavazatszámláló bizottság működik majd (2018-ban 10 285 volt). Feladatuk a szavazás lebonyolítása, döntés a szavazás folyamán felmerült vitás kérdésekben, a szavazatok megszámlálása és a szavazóköri eredmény megállapítása, a választás tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, és – ha szükséges – a választás törvényes rendjének helyreállítása.
A legutóbbi országgyűlési választáskor az ellenzéki pártoknak összesen valamivel több mint 15 ezer delegáltja volt. De ahogy a jelöltállításnál nem volt valódi együttműködés, úgy a szavazatszámlálók beosztásában sem, így rengeteg szavazókörben nem volt ellenzéki delegált.
Egy civilek által tavaly életre hívott, és a hat ellenzéki párt által is támogatott kezdeményezés, a Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (továbbiakban 20k22) azzal a céllal jött létre, hogy a jövő évi parlamenti választáson az ország összes szavazókörébe találjanak legalább két embert, akiket az ellenzéki összefogás delegálhat a szavazatszámláló bizottságba.
Mennyi pártdelegált volt korábban?
Az elmúlt évtizedben még egyetlen olyan párt sem volt, amely 20 ezer szavazatszámlálót tudott volna küldeni egy országos választásra, ez még a Fidesz-KDNP-nek sem sikerült 2010 óta. 2018-ban így nézett ki a parlamentbe bejutó pártok delegáltjainak létszáma:
- 14 533 kormánypárti,
- 7616 jobbikos,
- 5173 MSZP-Párbeszédhez köthető,
- 1967 DK-s,
- 394 LMP-s szavazatszámláló volt.
„Ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártoknak összesen 15 150 szavazatszámláló állt rendelkezésre. Mivel akkor még nem volt érdemi együttműködés közöttük, ezért fordulhatott elő az, hogy minden harmadik szavazókörre csak egy ellenzéki szavazatszámláló jutott, tízből egy szavazókörben pedig egyetlen ellenzéki szavazatszámláló sem volt” – mondta a 20k22 szóvivője, Ruskal-Klemm Csilla a Nemzeti Választási Iroda adataira hivatkozva. (2014-ben egyébként nagyjából harmadannyi szavazatszámlálót delegáltak a parlamenti pártok, mint 2018-ban.)
De a legérzékletesebb példa, amit a kezdeményezés létjogosultságának alátámasztására felhozott a szóvivő, az az, hogy a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján a 2019-es európai parlamenti választások idején az 500 főnél kisebb lélekszámú települések szavazóköreinek háromnegyedében egyáltalán nem volt ellenzéki pártok által delegált szavazatszámláló.
Az előválasztással a toborzás is beindult
A 20k22 kezdeményezés ötlete 2020-ban vetődött fel, mostanra már több mint száz szakember dolgozik annak sikeréért – a Tiszta Választásokért Alapítvány (TVA) önkénteseiként –, az ellenzéki összefogás hat pártja megbízásából. A kezdeményezésben résztvevő, a 20k.hu oldalon regisztráló szavazatszámlálók az ellenzéki közös listát állító jelölőszervezet delegáltjai lesznek. A pártok támogatására azért van szükség, mert a szavazatszámláló bizottságokba csak az önkormányzatok képviselő-testületei által választott tagok és a jelölő szervezetek által delegált számlálóbiztosok kerülhetnek be.
A toborzást az ellenzéki előválasztással párhuzamosan indították, és eddig közel 10 ezren regisztráltak szavazatszámlálónak.
És mire számíthatnak a jelentkezés után?
Az előregisztráció során csak a nevüket, az email-címüket és az irányítószámukat kell megadniuk az önkénteseknek – az utóbbit azért, hogy a kezdeményezés szervezői képet kaphassanak arról, melyik régióban mennyi biztosra számíthatnak. A második körben aztán azt is meg kell válaszolniuk a leendő szavazatszámlálóknak, hogy milyen messzire hajlandóak elutazni a választások alkalmával, valamint három olyan helyszínnek is meg kell adniuk az irányítószámát, ahol szívesen vennének részt a voksok számolásában.
Akik vállalnák a szavazatszámlálást és az utazást is, azoknak érdemes észben tartaniuk, hogy a választás napja előtt eskütétel is lesz, ami után van egy hivatalos, de rövid oktatás is – hívta fel a figyelmet a 20k22 szóvivője, aki 2018 óta minden választáson részt vett szavazatszámlálóként. A későbbiekről és az önkéntesek beosztásának részleteiről azonban csak annyit árult el Ruskal-Klemm, hogy matematikusaik már dolgoznak az algoritmuson, ami segíteni fog ebben, valamint azt, hogy saját e-learning tananyagot is készítenek a szavazatszámlálóiknak.
Azonban egyelőre még az elsődleges cél lebeg a szemeik előtt, hogy összegyűjtsenek 20, de inkább 30 ezer potenciális szavazatszámlálót. Azért 30 ezret, mert úgy vélik, tartalékosokra is szükség van arra az esetre, ha valaki az utolsó pillanatban mondaná vissza a szavazatszámlálást. (24.hu)