h i r d e t é s

Több százezer forinttal lehetne olcsóbb a temetés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több százezer forinttal lehetne olcsóbb a temetés

2017. október 25. - 06:17

27 százalékról 5-re csökkentené az temetési költségek áfáját az MSZP - jelentette be a Népjóléti bizottság alelnöke az InfoRádiónak.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Korózs Lajos elmondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén arra is javaslatot tesznek, hogy 25 százalékkal csökkentsék a Budapesti Temetkezési Intézet tarifáinak mértékét.

Az országgyűlésben még halottak napja előtt, a szerdai napon kezdeményezik a temetési költségek áfájának csökkentését, a közgyűlésben pedig Szaniszló Sándor képviselő fogja kezdeményezni a temetkezési intézet árainak mérséklését.

2014 óta nem lehet az önkormányzatoktól temetési segély címén támogatást kérni, mert a szociális törvény módosításával, 2014. január 1-től ezt megszüntették. Úgynevezett települési támogatást lehet igényelni, de a legtöbb önkormányzat nem képes érdemi segítséget nyújtani a nehéz sorban lévő embereknek a temetési költségek csökkentéséhez.

"Elsősorban az emberség és az igazságosság követeli meg, hogy a kormány ezzel a magas áfával ne nyerészkedjen azokon a családokon, akik arra kényszerülnek, hogy az utolsó filléreikből szeretteiket eltemessék"

- mondta Korózs Lajos.

A Népjóléti bizottság elnöke elmondta: nagyon sokan szeretnék, ha a hozzátartozóikat mentesíteni tudnák a temetési költségektől és a haláluk nem jelentene komoly anyagi terhelést a családjuknak. Ugyanakkor mintegy egymillió ember él a nyugdíjas létminimumnál kevesebb nyugdíjból, ebből az összegből képtelenség takarékoskodni.

"Ha csökkenteni tudnánk a temetési költségek áfáját 5 százalékra, az egy koporsós temetésnél mintegy 100 ezer forint megtakarítást jelentene. Ha pedig a fővárosban a díjakat 25 százalékkal mérsékelni lehetne, az további 100 ezer forint költségcsökkenést jelentene"

- hangsúlyozta a Korózs Lajos.