h i r d e t é s

Török Gábor: lehet, hogy koalícióra kényszerül a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Török Gábor: lehet, hogy koalícióra kényszerül a Fidesz

2018. március 07. - 12:32

A választó ritkán osztja meg a szavazatát, vagy nehezebben osztja meg, és szeret arra a pártra szavazni listán is, akinek a jelöltjére helyben szavaz - mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. - írja a napi.hu.

Forrás: nyugat.hu

Véleménye szerint mivel minimum 10 százalékos támogatottságot kell szerezniük a választáson a parlamentbe jutáshoz,  nem veszélytelen a szocialisták számára, hogy szövetségre léptek a Párbeszéddel.

Az egyéni jelöltek koordinált indítását is minden pártnak át kell gondolnia, hiszen amellett, hogy kialakulhat egy az ellenzék nagy része által támogatott közös jelölt, az egyes pártok számára veszteséggel jár,

például a töredékszavazatok elvesztése miatt, ahogyan azt is nehéz megjósolni, hogy a választók miképp reagálnak a koordinált jelöltállításra

- mondta a politológus rádióban.

A politikai elemző szerint ha a jelenlegi ellenzéki erők lennének többségben a parlamentben, megkísérelnék a kormányalakítást. A legnagyobb frakcióval rendelkező párt nagy valószínűséggel a Fidesz lesz az új parlamentben - véli Török Gábor.

Még akkor is, ha nincs abszolút többsége, megvan a játéktere arra vonatkozóan, hogy esetleg ő keressen magának a mai ellenzékből koalíciós partnert.

Bár Magyarországon eddig nem volt szükség arra, hogy a politika

fő struktúráló dimenzióját meghaladó, bal-jobbon átlépő kormány működött volna,

de van olyan helyzet - például, ha a Fidesznek 95 mandátuma lesz, és szeretné folytatni a kormányzást -, hogy a legerősebb parlamenti pártnak választania kell a korábbi ellenzéki pártokból egyet maga mellé. A koalíciókötés nem a szerelemről szól - tette hozzá Török.

napi.hu