Még finanszírozzák is!

Az író, Andre Gide, aki Maxim Gorkij temetése alkalmából hosszabb időt töltött el a Szovjetunióban, szembefordult, korábbi rokonszenvét és vonzalmát megtagadva, a szovjetrendszerrel!

Súlyos kritikával illeti a szovjetunió belső viszonyait, könyvében is, aminek címe: Retour de’ URSS, amit magyar nyelvre is lefordítottak a két világháború közötti időszakban!

„Vitéz Nagybányai Horthy Miklós tengernagy személyes engedélyének megkerülésével”.

Egészen különös dolog történt, éppen ezért, a magyar nyelvű fordítással!

A Magyar Királyi Ügyészség betiltotta a szovjet kritikát tartalmazó könyvet, a példányokat elkobozta és bezúzatta.  Ráadásul a francia nyelvű könyv fordítója ellene, izgatás címén eljárást indított és elzárásra, börtönre ítélt! Miklós akkor még félthette a szovjetrendszert, amit később ő is megtagadott, mint a rábízott Magyarországot is!

Talán hogy később halálra ítélt hadseregeket küldjön a bolsevizmus feltartóztatására.

Ezekben a tényekben nem látok semmiféle ellentmondást. Egymást érték az „ellenforradalom” megelőzését célzó, kvázi bírósági eljárások, amelyekben a vádlottak éppen a kommunizmus értékrendjének nevében védekeztek és magát Sztálint vádolják meg az igazi, kommunista eszmény elárulásával, mint Magyarországon Rajk László esetében is történt.

Nem csoda, hogy a Trockista beállítottságú Gide visszataszító képest fest a Szovjet viszonyokról úgy, hogy csökkentett értékű társadalomszemléletéből, kommunista hitvallásából egy hajszálnyit is eltért volna a szintén kegyetlen jobboldali gondolkodás irányába.

Blum Leo Franciaországa mindig bizonyos jóindulatú megértéssel kísérte az oroszországi kísérletet, amelyben népek milliói vajúdtak egy láthatóan meg nem valósítható világrend és valóság között!

A francia szalon kommunizmus, egy polgári jólét párnáin ringatózva küldte részvétét a szenvedő embertársainak. Ennek a magatartásnak a gyökerén hol az emberiség megváltásának felelőtlen pózolása, hol pedig egy betegesen felkínálkozó romboló, anarchista ösztön tapadt.

Nem is meglepő, hogy a jól szituláltak közül éppen értelmiségiek, többnyire középszerű, néha kiváló tehetségű írók, költők sodródtak közelebb a kommunista eszmény dicsőítéséhez.

A szellemi értékeket teremtő ember könnyen hevülő hitét az a meggyőződés töltheti meg, hogy a mai társadalom korlátai nélkül is, sőt, éppen e korlátok nélkül, az „új világrend” csorbíthatatlanul kínálja majd az írónak, művésznek, tudósnak a kiváltságos helyzetét, szabadságát és vezető szerepét!  Ez az ábránd fűtötte, többek között az ismert francia írót, Andre Gide-t.

Andre Gide egy fantaszta, rögeszméket hajszol, mint a magyar társadalom elitje, ezért mindaz, amit a valóságból lát, lepereg róla, mert a tényeket saját rögeszméje és felfogása szerint értékeli: azt látja, amit gondol és nem a valóságos helyzetet.

Mit láthatott a Szovjetunióban Gide? Mindent, ami jó, mindent, ami rossz! De a legjobb is, világnézete ellenére parányi érték csak, egy elenyésző töredék, a kiváltságosok számára „préseltek ki”, milliók és milliók munkájából, fáradságából, életéből és ehhez a társadalmi rendhez, amely ilyen eredményekhez vezet, igazán nem kell sem a bolsevizmus, sem a kommunizmus.

Elegendő ehhez a polgári, parlamentáris idiotizmus, amit Magyarországon a kommunizmus alternatívájának kényszerülünk tekinteni. Ami a legmegrázóbb élménye volt Gide-nek, nem a közfogyasztás területén tapasztalt hiánypiac, hanem az irtózatos szegénység „egyáltalán nem cifra nyomorúság”. Pedig azért ment oda, azért választottuk az új rendszert, hogy ne lássunk többé szegényt és éhezőket.  A francia író akkor azért ment oda, hogy bejelentse írásában a rendszer csődjét, várható bukását, mint mi is most várakozással tekintünk egy velejéig romlott rendszer kegyetlen kizsákmányolásának, tömegpusztító randalírozásának bekövetkezésére.

Az osztálymentes társadalom bekövetkezése már most meghiúsult ábrándnak tekinthető mint az is ebben az országban, hogy a bérek egyenlőtlensége, főleg a párthűség szempontjából szervezett egyenlőtlen bánásmód a dolgozó emberekkel szemben, az ő kárukra a klikkszerű összefonódás következtében rövidesen egy megelégedett, konzervatív munkásburzsoázia fog kialakulni, Magyarországon egy új kaszt.

A társadalmi rétegekből újra kifejlődik az arisztokrácia. Nem az érdem és a személyes teljesítmények arisztokráciája, hanem a „nemzeti szocialista szemléletre jellemző gutgesinntség”, a konformizmus arisztokráciájából a pénzarisztokráciával való szövetségben fog kialakulni az új nemzedékek parvenü arisztokráciája.