h i r d e t é s

Törvényesen hagyták meghalni a kórház mellett fekvő férfit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Törvényesen hagyták meghalni a kórház mellett fekvő férfit

2015. március 17. - 07:38
0 komment

Az orvos felelőssége a törvény szerint csak a kórház bejáratáig terjed. A mentőknek kellett volna segíteni.

Törvényesen hagyhatták meghalni azt a hajléktalan férfit, aki hat méterre a Honvédkórház bejáratától feküdt betegen, írja a Blikk. A lap szerint az orvosok segítsége csak a kórház ajtajáig terjed, ha onnan egy méterre fekszik valaki, az már nem az ő feladatuk. Az utcáért ugyanis a mentősök a felelősek. 

A férfihez egy idegen hívott mentőt. Az egészségügyről szóló törvény szerint ez kötelessége is volt, miután mindekire vonatkozik a törvény 5. paragrafusa. Ez azt mondja ki, hogy mindenki a lehetőslgeihez mérten köteles segítséget nyújtani, vagy értesíteni a hatóságokat. 

Blikk olvasója, aki az események szemtanúja volt, vasárnap 11 óra kor érkezett a kórházhoz. A rendészeten jelezte: egy vérző fejű férfi kér segítséget nem messze a bejárattól. Az illetékesek már tudtak a férfiról, de azt mondták: nem tudnak mit csinálni vele, a sürgősségiről tették ki alkoholos állapota miatt.


A hajléktalan letakart holtteste vasárnap délután 2-kor még ott volt a bejáratnál
Fotó: blikk.hu

Mikor a nő a látogatás végén kilépett a kórházból, ismét meglátta a férfit – ezúttal már fekete zsákkal letakarva. A szemtanú úgy hallotta: végül egy idegen hívott mentőt a bajbajutott férfihoz, ám azok már nem tudtak rajta segíteni, a férfi valószínűleg egy órán keresztül haldokolhatott, segítség nélkül.

Az MH Egészségügyi Központ kommunikációs alosztálya szerint a hajléktalan, ittas férfit szombaton Csepelről szállították a Honvédkórházba, onnan vasárnap hajnalban önkényesen távozott.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a földön fekvő férfihoz 5 percen belül kiértek a mentők. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a halál körülményeit.

 

hir24.hu