h i r d e t é s

Továbbra sincs egyezség az Audinál fizetés-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Továbbra sincs egyezség az Audinál fizetés-ügyben

2017. február 08. - 11:17

A mai nap folytatódik a szakszervezet és a cégvezetés között a bértárgyalás - írja a kisalfold.hu.

Fotó: MTI

Az Audi Hungária Független Szakszervezet közölte keddi álláspontját honlapján, a szöveget vágatlanul közöljük:

"Sztrájkbizottsági üléssel folytatta az Audi Hungária Független Szakszervezet a munkáját. Az egész napos gyűlésen természetesen átbeszéltük a munkáltató tájékoztatóját is, amiben már tényként állítja, hogyan kell viselkedni egy esetleges sztrájk alatt. Ebben a témában majd egy külön infóban is megismerhetitek a szakszervezet álláspontját!

A délelőtt folyamán a tárgyaló delegációnk időpontot kapott a vállalat igazgatóságának elnökétől a jelenlegi helyzet átbeszélésére. Mindkét fél biztosította a másik felet arról, hogy fontosnak tartja a helyzet megoldását.

Bár a pénzügyi keretekben még nincs egyezség, szerdán folytatódik a bértárgyalás. Szintén fontos témája volt a mai napnak, hogy egy sikertelen holnapi forduló következményeként milyen eszközökkel tudná elmozdítani a munkáltatót a jelenlegi álláspontjáról, ezért tovább folytatjuk a sztrájk feltételeinek egyeztetését is a munkáltatóval."

Adatok a szakszervezetről

  • 2017-ben ez idáig 200-an csatlakoztak a több mint 7 ezres tagsághoz,
  • a sztrájkfelhívást a Facebook-on 41 ezren látták,
  • a sztrájkban gyakorlatilag a teljes délelőttös motorgyári műszak részt vett.