h i r d e t é s

Trafikmutyi=közmegbecsülés?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Trafikmutyi=közmegbecsülés?

2016. szeptember 02. - 14:23
0 komment

Szekszárdon is csúfot űztek a hagyományból!

cink.hu

A közerkölcs megcsúfolásának és hagyományaink meggyalázásának történelmi pillanatát élhették át azok, akik megjelentek a Megyenapi Ünnepi Közgyűlésen.

Mindent elmond a jelenlegi hatalom értékrendjéről, hogy a

közmegbecsülés díjára jelölték Horváth Istvánt,

a trafikmutyik atyját, azt az embert, akit Tolna megyében, egyszerűen csak "Mr. 20%-nak" neveznek. Egy valódi jogállamban a tetteit börtönbüntetéssel honorálnák kitüntetés helyett.

Ebben a demokráciának csúfolt feudális berendezkedésben számomra az a legfelháborítóbb, hogy a hatalmon lévők teljesen hülyének nézve a választókat, már azon versengenek, ki tud nagyobb gazembert kitüntetni helyi, országos szinten.

Ami még visszataszítóbb, hogy a javaslatot elfogadó megyei közgyűlésen a jobbikos képviselő boldogan együtt szavazott a Fideszes többséggel, ezért a hagyományokat tisztelő demokratikus pártok képviselői alul maradtak NEM szavazataikkal és felháborodott hozzászólásaikkal.

Gondolom a jövő évi díjazáshoz majd valamelyik fegyházból választják ki az erkölcsükhöz méltó személyt.

 

Kurtyán Ferenc