Még az oktatásirányításban is tisztán érezhető a nosztalgia a Horthy-korszak iránt, a kormány felelőtlen oktatáspolitikája, amelyet szemmel láthatóan a miniszterelnök napi rigolyái alakítanak, nem kiművelt emberfők, hanem alattvalók nevelésére törekszik - véli Trencsényi László.

A Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezetője és a Hálózat a Tanszabadságért mozgalom alapító tagja szerint a tanárok számára is egyszerűbb demokratikus helyett egy diktatórikus rendszert képviselni az iskolákban. Az oktatás sóval behintett talajából azonban még mindig nőhetnek életképes csírák - írja a népszava.

- Teljesen új köznevelési rendszer épült Magyarországon - büszkélkedett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Valóban van mire büszkének lennünk?

- Ha úgy tetszik, bizonyos szemszögből azt is valamiféle épülésnek lehet nevezni, hogy az Iszlám Állam felrobbantja Palmürát. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett jobboldali kormányzat az elmúlt években lényegében zöldmezős beruházási terepet készített elő az oktatás átalakítását szolgáló tervei számára, lerombolta azt, amit a rendszerváltás után nemzeti egységben képzeltek el a rendszerváltó politikai erők és a pedagógiai szakmai mozgalmak. Minden, szárba szökkenő és talán a jó irányba mutató kezdeményezést a puszta földdel tett egyenlővé a NER, néhány dolgot mélyre is ásott, nemcsak dózerolt.

- Felépült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, egyentankönyvekkel, kerettantervekkel segítik a tanárok munkáját…

- A kormány a rombolás után csupán állványzatokat épített; igen, ezek szerepeltek az ígéreteik között, de igazán semmit sem tudtak felépíteni. Azok a nagyszabású tervek, amelyekkel porondra lépett a kormányzat, s amelyekkel végigcsinálni vélte a köznevelés ámokfutásszerű átalakítását, igazán nem is indultak be. Építésnek lehetne nevezni a Klik létrehozását vagy a tankönyvellátás monopolizálását? Ha az idén nem lesz botrány a tankönyvek körül, az annak köszönhető, hogy a Kello visszapasszolta az iskoláknak a tankönyvcsomagok összeállítását, az egyéni kiosztást. Ugyanakkor ez jól mutatja: a sóval behintett oktatásügy talajából talán mégis visszanő néhány életképes csíra, amelyek az elmúlt 25-30 évben működőképesnek látszottak. Talán megértették, hogy mamut intézményekkel képtelenség irányítani, még a Klik decentralizációja is megkezdődött.

A rombolás persze más szférákban is megvan, amelyek közvetlenül érintkeznek az iskola világával; a gyerek- és serdülőszervezeteket szétzúzták, elvonták az utolsó csepp támogatást is. Még a cserkészek sem kapnak annyit, amennyiből tudnának valamit fejlődni, nagyon kevesen is vannak. A rendszerváltás után jó irányban tájékozódó úttörőmozgalom karaktergyilkosság áldozata lett, a többi gyerekszervezet nyakán is ott a hurok, elsorvadtak. A Nemzeti Együttműködési Alap elnöke, a Békemeneteket is szervező Csizmadia László nem ezekre a szervezetekre fordította a pénzeket. Ugyanakkor a Tokaji Borbarátnők Társaságának tavaly több milliós támogatás jutott, miközben a serdülőszervezetek csak néhány százezret kértek, de annyit sem kaptak. A közművelődés állami támogatása szintén minimális. Az orbáni oktatáspolitika erősen gyanítható célja a kiművelt emberfők számának csökkentése.

- A Fidesz szerint a korábbi liberális oktatáspolitika leépítette a szakképzést, nem becsülte a szakmunkásokat, hiányszakmákat termelt ki. Kevés a jó szakember, míg a kiművelt emberfőkkel szerintük Dunát lehetne rekeszteni, ezért erősítenék a szakképzést.

- Csakhogy nem erősítik. Azt is szokták mondani, hogy a szakképző iskolák el voltak szakadva a munka világától, és lássuk be, bizonyos szempontból ebben volt is igazság. A szakmunkásképzés nagy hagyományú pedagógiai vállalkozás volt - sok szempontból merev képzési készlettel. Biztos, hogy változtatni kell rajta, rugalmasabbá kell tenni, elsősorban nyilván az általános képzés idejének növelésével. Csakhogy ez most pont fordítva történik, a közismereti tárgyakból a minimumot kapják a szakmunkástanulók, akik közül sokan írás-olvasási nehézségekkel kerülnek a szakiskolába. Csak egy apró szeletet biztosítanak nekik az általános műveltségből, miközben egy 21. századi munkavállalónak a nyelvtudás, a matematikai képzettségek, a számítógépes tudás, az önismeret és társadalomismeret minimuma az alapvető kompetencia-készletébe kellene hogy tartozzon. A sokat hangoztatott duális képzés is félsiker, a gazdasági szféra egyértelműen csupán ingyenmunkásokat remélt ettől a megoldástól, ha a szakmunkástanuló idejének nagyobb részét a vállalkozásban, nem pedig az iskolában tölti. A szakmai tanárok képzéséről pedig még egy szó sem esett, a duális képzés szlogenje is azzal van tele, hogy majd a "mesteruram" két pofonnal megtanítja a gyereket - csakhogy "mesteruram" sincsen már. Az egész, gyökerestül átalakított és a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alá került szakképzés abszolút bizonytalansággal indul neki a tanévnek, miközben az a kormány oktatáspolitikájának velejét képezi.

- Szakmai szemszögből lehet-e egyáltalán felelős oktatáspolitikának nevezni azt, amit a kormány művel?

- Sokáig gondolkodtam úgy, hogy őrültség, amit csinálnak, de van benne rendszer. Ha ebben a logikában gondolom végig, kitapintható, hogy a nem létező úri középosztály restaurációja áll a középpontban. A szakképzés átalakítása is a gimnáziumok rovására történik. Többen is szóvá tették már a NER-fiúk értelmiségellenes indulatait; értelmiségiek csak a jelenlegi urak lehessenek, akik alattuk vannak, pusztuljanak - ez a felfogás látszik a közmunkaprogramban, a tankötelezettségi korhatár 16 évre süllyesztésében, a tanoncképzés bevezetésében, a gyermekvédelem szinte abszolút felszámolásában, kriminalizálásában. Tisztán érezhető a nosztalgia a Horthy-korszak iránt; borzalmas még csak belegondolni is abba, hogy ezt tényleg komolyan gondolják. Szemmel láthatóan a miniszterelnök napi rigolyái irányítják az oktatáspolitikát.

- Szemmel láthatóan nagyobb ellenállás nélkül megteheti.

- Évek óta keressük az okát, hogy miért nem tudott kialakulni egy hathatós pedagógus-ellenállási mozgalom. A hatalom szintjén arra számítanak, hogy a pedagógustársadalom úgyis behódol ennek a „kultúrkampfos” butasághadjáratnak. Sajnos úgy látom, hogy a tanárok számára is könnyebb egy diktatórikus rendszer szolgálatát képviselni az iskolákban, mint egy demokratikusét. És ebben van a nagy dráma. Az oktatás államosítását is csöndes legitimitással követték a pedagógusok. A behódolásért a fizetések emelésének ígéretét, valamint azt kapták a pedagógusok, hogy félelemben tarthatják a gyereket.

- A tanárok félelemben tarthatják a gyerekeket? Ezt meg hogy érti?

- A tanulói jogok szinte teljesen kimaradtak a köznevelési törvényből, s elhiheti, ennek a pedagógustársadalom hangadó része még örült is. Nem is olyan rég valamelyik jobboldali képviselő azt feszegette, hogy a testi fenyítést is vissza lehetne állítani. Ha ezt a kormány tanárszervezetével, a Nemzeti Pedagógus Karral megszavaztatnák, biztos, hogy átmenne. Viszont már ki lehet rúgni tanköteles tanulót az iskolából, ezt hosszú éveken át nem lehetett megtenni, a tankötelezettségi törvény nem tette lehetővé. Már 2008-ban, az úgynevezett tanárverési história körül is voltak olyan fideszes polgármesterek, akik a kerület összes iskolájából, törvénytelenül tiltottak ki gyerekeket, mondván azok valamilyen atrocitásnak voltak a szereplői. Pedig akkor még a szakma is, bár törékenyen, de egyetértett abban, hogy ez szakmai kérdés, amit szakmai szinten kell elintézni. Ma már azonban kriminalizálni is lehet a dolgot azzal, hogy az iskolarendőr bejön az intézménybe és beavatkozik. Ugyanakkor az is igaz: a pedagógusok jelentős része nincs felkészülve arra, hogy a krízistársadalom krízisben lévő gyerekeit, azok problémáit megértéssel kezelje, s most örülnek annak, hogy a hatalom legalján ugyan, de ők is hatalmat jelentő személyek lehetnek.

- De milyen áron? Nincs önálló tantervalkotás, szabad tankönyvválasztás, hamarosan jön az etikai kódex is…

- A tanártársadalom kicsit sokallotta a felelősséget. Saját, helyi tanterveket felépíteni a nemzeti alaptanterv alapján hatalmas munka volt, lett volna. Most már itt vannak a nemzeti kerettantervek is, amelyek nyugodtan működhetnek helyi tantervként is. Nem kell gondolkodni azon, melyik Arany balladát tanítsuk a diákoknak. A pedagógusok nagy része örült ennek. Az etikai kódex sem most került elő először, Hoffmann Rózsa, volt oktatási államtitkár már 2001-ben is szóba hozta, és nagyon kevés ellenzője volt. Sokaknak szimpatikus is: természetes, hogy a tanár ne drogozzon, ne fogadjon el ajándékot a szülőktől, ne öltözködjön kihívóan; ezek mind a mi érdekünkben szólnak, mondják majd a pedagógus kollégák, akik szeretik, ha szabályok irányítják nem is elsősorban az ő életüket, de a szomszéd kollégákét, akik mindig rosszabbak, mint ők. Ez a mentalitás hajthatja az etikai kódex malmára a vizet.

- Ezek kemény kritikák, több helyen ellentétesek is például a pedagógus szakszervezetek állásfoglalásaival.

- Vállalom, valakinek ezeket is ki kell mondania. A szakszervezeteknek pedig az a dolga, hogy minden mentséget megtaláljon a kollégák számára, amiért nem voltak képesek egy jelentősebb tüntetést vagy sztrájkot összehozni. De ne értsen félre: nem minden pedagógus a hatalom önkéntes kiszolgálója. Valamennyiünket meglepett a félelem világának helyreállítása, s hogy ilyen rövid idő alatt bekövetkezett, miközben azt gondoltuk, már sosem lesz ilyen. Sok estémet töltöm a Szabadság téren, az Eleven Emlékmű beszélgetőkör eseményein. Szeptember végén Bartók Béla halálának 70. évfordulója lesz. A zeneszerző emigrációban, a fasizmus elleni demonstrációt jelentő emigrációban halt meg 1945-ben; ennek az évfordulónak a Szabadság téren a helye. Hetek óta keresem azt a muzsikuskollégát, aki néhány szóban megemlékezne; keresem azt az énekest, aki elénekelné az Elindultam szép hazámból című népdalt. Sorra kapom a visszautasításokat. "Melletted állok, de félek, hogy ártanék a családomnak" - mondják. Számomra ez nagyon megdöbbentő és elkeserítő.

- A keddi kormányzati konferenciának a polgári berendezkedés volt a fő témája Lázár János szerint. Az oktatás államosítása, az értelmiségellenes politika, a megfélemlítés rendszere mennyiben van összhangban ezzel az elképzeléssel?

- A "polgári" szónak ma már kevés tartalma van. Egy darabig a "nemzeti" volt a jelszó, ennek sem volt jelentése, vagy ha mélyen belegondolok, ez a fedőneve volt az antiszemitizmusnak és a rasszizmusnak. Más jelentése nincs. Mitől lenne nemzeti az együttműködés, ha ki vagyok belőle zárva, mert nem értek egyet vele? A polgárinak sem értem a jelentését. Pusztán jól hangzik, hogy Magyarországon polgárosodásra van szükség, miközben a közmunka és a falusi társadalom átalakítása inkább egy harmadik jobbágyság felé vezet. Ebből a szempontból az oktatást annak tartalmát, szerkezetét illetően klasszikusan az alattvalóvá nevelés eszköztárává szeretnék tenni. Nemzeti, polgári, keresztény - ezt a három kommunikációs jelzőt próbálta a NER behozni az országba. A "jóságos szegregáció", amit Balog tiszteletes emleget, keresztényi cselekedet? A polgári társadalom is csak egy nagy blöff.

- Az oktatás átalakításának valamennyi kritikusa rendkívül borús képet fest, nem egyszer hallhattuk, hogy a rendszer a szakadék szélén egyensúlyoz. Egyáltalán nincs olyan része a jelenlegi oktatáspolitikának, ami jónak tűnhet?

- Ha a rendszerszerűség felől közelítünk, sajnos azt látjuk, hogy a jó dolgok is visszájára fordulnak. A minap volt egy államtitkári nyilatkozat, amelyben a tehetségfejlesztő program sikeréről számoltak be. Ha megkapargatjuk, máris láthatjuk: még ez is a szegregációt erősíti. Itt volt például az Arany János program, ami nagyon jól hangzott, gyönyörűen ki is volt találva, extra órákkal, egyéni fejlesztéssel, kollégiumi hálózattal segítették volna a hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeket. Egyszer valaki meg merte vizsgálni, hogy kik kerültek be a programba, s kiderült: a falusi középosztály, a pedagógusok, jegyzők gyermekei kerültek be, akiket ugyan lehet hátrányos helyzetűnek tekinteni abból a szempontból, hogy nehéz számukra a megyeszékhelyhez történő közlekedési eljutás, de az "Arany Jánosi gyermekkor" nem őket jelképezte a legjobban. Vagy itt van az iskolai közösségi szolgálat gondolata: szép és nemes gondolat, amit azonban a bürokratikus körítés ellehetetlenít. Az iskoláknak szerződniük kell a közösségi szolgálatot biztosító intézménnyel, elő van írva a napi maximális idő, amit teljesíteni, s a tanárnak igazolni kell. Egy konkrét történet: az osztályt egy állatmenhelyre vitték, a gyerekek boldogok voltak, de a kutyákat már nem vihették sétálni, mert nem volt elég póráz. Tulajdonképpen semmit nem csinálhattak, de az igazolást megkapták, aztán fel is út, le is út. A tartalomra már nem figyelnek, csak a papír megléte a fontos.

- Ezek után milyen tanév vár ránk?

- Két forgatókönyvet látok magam előtt: az egyik, hogy a dózerolók még ezt a sóval behintett talajt is elegyengetik. A másik, hogy a diák-, pedagógus vagy szülőtársadalom, esetleg mindhárom együtt megnehezíti a dózerek munkáját, és akkor megakad a gépezet. Hamarosan elkezdődik a tanév, és a Hálózat a tanszabadságért is mozgolódni készül; nem hatalmas demonstrációkra, inkább olyan erőfelmérésekre, amelyekből kiderül, milyen harcmodorral lehet megnyilatkozni és megszólalni.

- Harc lesz?

- Számomra nincs más út.

nepszava.hu (Címlap: Az oktatást klasszikusan az alattvalóvá nevelés eszköztárává szeretnék tenni. // FOTÓ: Molnár Ádám)