Az amerikai hadsereg körüli problémák évtizedek óta súlyosbodnak, az előválasztási kampányban mégis csak egyvalaki akadt, aki kimondta: talán nem kellene ennyit költeni rá. 

Apokalipszis most, A szarvasvadász vagy épp Forrest Gump az egyik oldalon, A bombák földjén és Amerikai mesterlövész a másikon. Ami a vietnami háború kapcsán még magától értetődő volt, az ma már elképzelhetetlen: Hollywoodból évtizedek óta nem jött ki olyan film, amelyik kritikusan állt volna az amerikai hadsereghez. 

Ahogyan Coppola az Apokalipszis most-ban Marlon Brando szájába adja, hogy amíg a katonák féléves váltásokban jönnek a frontra, addig esély sincs megnyerni a háborút, az ma felérne egy szentségtöréssel. 

Jót vagy semmit

Ezzel csak azt szeretnénk érzékeltetni, hogy az amerikai hadsereg nyílt kritikája ma tabu. Világosan látszik ez a javában zajló előválasztási kampányban. Pedig azon kívül, hogy „még több pénzt a hadseregnek”, valamit talán mondani kellene arról is, hogy az Egyesült Államok miért költ négyszer annyit ugyanarra, mint Kína. 

Washington katonai büdzséje ugyanis az idén 573 milliárd dollárra rúg (csak összehasonlításul: ez Magyarország 2015-ös központi költségvetésének több mint 9-szerese), míg Peking – hivatalosan – 145 milliárd dollárból működteti a világ legnagyobb – 2 millió 285 ezer fős – hadseregét, Oroszország pedig (nyilván a gazdasági nehézségek miatt) 40 milliárd dollár körüli összeget fordít erre a célra. 

És az Obama-kormányzat nem áll le, jövőre 582 milliárd dollárra növelik a katonai kiadásokat. 

Nem elég jó? Adjunk még több pénzt! 

A republikánus elnökjelölt-aspiránsok pedig, ahelyett, hogy kikérnék ezt maguknak, további csillagászati összegeket dobnak be. Ted Cruz például megígérte, hogy a körmére néz a Pentagonnak, mire és miért költ ennyit, hogy azzal a lendülettel a szárazföldi erőknek 125 ezer fős (26 százalékos) létszámbővítést, a haditengerészetnek 177 új hadihajót, a – mintegy 5100 gépet rendszerben tartó – légierőnek pedig 20 százalékkal nagyobb flottát ígérjen. 

Számítások szerint ez 2600 milliárd dollárt emésztene fel a következő nyolc évben. A magyarázat pedig igen filozofikus: „Ha azt gondolják, hogy túl drága megvédeni a nemzetet, próbálják meg nem megvédeni” – hangoztatja a texasi szenátor. 

Marco Rubio sem garasoskodna elnökként. Kétszer annyi pénzt áldozna a problémát problémára halmozó F35-ös vadászbombázó fejlesztésére, és új kétéltű járművek gyártásában is gondolkodik. 

Miközben ott vannak az A10-es csatarepülők, amiket szeretnek a pilóták, olcsó a fenntartásuk (harmadannyi, mint a hasonló célokra tervezett F35-ösöké), és hatékonyak. Csak már 40 évesek. 

Még a washingtoni képviselőház védelmi bizottságában 18 évet lehúzó – így a költséges projektekre közelről rálátó – John Kasich is kénytelen volt 102 milliárdos évi pluszt ígérni, amikor Jeb Bushék azzal támadták, hogy túl puhány a katonai ügyekben. 

Óvatos demokraták

A demokratáknál sem jobb a helyzet. Hillary Clinton még nemigen beszélt arról, mihez kezdene a hadsereggel, de aligha valószínű, hogy a jelenleginél kevesebbet áldozna rá. Egy Pentagon-vizsgálatot mindenesetre már beígért, de a kritikával óvatosan kell bánnia: mégiscsak Obama minisztere volt. 

Bernie Sandersnél vegyes a kép. Szeretné csökkenteni a nukleáris arzenált, felével vágná vissza a védelmi költségvetést, csakhogy vermonti szenátorként kézzel-lábbal küzdött azért, hogy az F35-projektból a saját állama is részesüljön. Miközben szerinte a program „hihetetlenül pazarló”. 

Ebben is unortodox

És persze ki lóg ki megint a sorból? Naná, hogy Donald Trump. 

A mostaninál sokkal erősebb hadsereget építek. Olyan erőset, hogy senki nem akar majd szórakozni velünk. De tudja, mit? Sokkal kevesebből is meg lehet csinálni” 

– mondta még októberben az NBC riporterének, és ez egy olyan állítása, aminek még nem mondta az ellenkezőjét. Az ingatlanmogul az F35-projektet sem kíméli: „Azt mondják, nem olyan jó, mint a meglévő gépek, amik sokkal olcsóbbak. Tennünk kell valamit, mert tudják, hogy milliárdokat költenek.” 

Persze, ahogy sok ígérete esetében, a részletek itt is homályosak, de az világos, hogy a washingtoni beágyazottság hiánya ebben is a malmára hajtja a vizet. Az ok egyszerű: még elvi esélye sincs annak, hogy a törvényhozás körül működő fegyverlobbikhoz kössék. És még csak az sem lehet támadási felület, hogy nem ért a védelmi kérdésekhez, mert nem volt katona. Azért nem, mert nincs olyan vetélytársa, aki lett volna. 

origo.hu