Ő valódi tehetség volt, minden lehetősége meg volt arra, hogy világító csillag legyen a magyar politika egén, olyan csillag, amelyikhez igazodni lehet és időnként kell.

Azonban mára nem lett több mint egy fáradt meteornál, amelyik kiszámíthatatlan pályán repülve közelít a földhöz. 

Tartalom csak az anyag, a fény meg már hiányzik.

Ha szerencséje és szerencsénk van nem fog a földbe csapódni, füstös, kormos csíkot húzva a becsapódásig és kárt okozva mindenben, amihez közel kerül. 

Az egyetlen esélye, hogy szép emlék maradjon belőle az, hogy a légkört érintve, felvillan és elrepül a tudósok és csillagászok által követett semmibe.

Nem így indult, korosztályának talán legtehetségesebb tagja, azonban két véglet között pattogott oda-vissza az eddigi élete során, a soha el nem múló kisebbségi érzés, és minden gátlást nélkülöző nagyképűség között.

Az elsőt otthonról hozta, a másodikat az élete során szedte össze, mint azok a többiek is, akik nem voltak képesek feldolgozni azt, hogy mélyről jöttek.

Azonban nem ez volt a legnagyobb hibája, hanem az árulása, az árulás, amellyel cserben hagyta a saját eredeti világát a prolik világát!

Lenézte és máig lenézi őket azzal a primitív gőggel, amellyel csak azok rendelkeznek, akik mélyről jöttek. Az ókor történelmének legkegyetlenebb rabszolgatartói a volt rabszolgák voltak, de nem kell ehhez olyan messze menni, elég csak azt megnézni, amikor a segédmunkások közül valakit kiemelnek csoportvezetőnek.

Ez lett a mi Ferencünkkel is, a sikert magának tudta be, az összes többiről meg a sors tehet, aki meg nem tudott megküzdeni a sorsával, az nem való erre az életre, ez az ő véleménye!

Nem így van ez Ferencem, mert téged is anya nevelt abból a kevés forintból amit a nehéz munka után megkapott.