A Suzuki standja fölé a „SUZUKI NEXT 100” mottó kerül, a vállalat ugyanis 2020-ban ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és a kiállított modellekkel azt üzeni: a jövőben is olyan termékekkel és technológiákkal kíván jelentkezni a piacon, amelyek garantálják a vállalat sikerességét a következő száz esztendőre.
A tavaly őszi keynote egyik nagy szenzációja volt a nagyobb méretű iPhone-ok bejelentése, illetve hogy az előző évekhez képest nem egy, hanem rögtön két új készüléket is kaptunk. A nagyobb méretből adódóan egyértelmű volt mindenki számára, hogy ez megnövekedett akkumulátor kapacitást és üzemidőt is jelent. Ezt a hírt a vásárlók kitörő örömmel fogadták, hiszen az előző modellek méretéből adódóan nem lehetett már több erőt kifacsarni az akkumulátorokból.
Megjelentek az új Surface tabletek és a Lumia okostelefonok, tehát az Apple és a Google után a Microsoftnak is megvannak a saját tervezésű hardverei 2015 év végére. Ezekkel fogja népszerűbbé tenni a szoftveres platformját, hogy azon milliószámra adjon el szoftvereket, és negyedévenként több milliárd dollárt kaszáljon. Nézzük, hogy melyik platformról mit érdemes tudni.
Mark Zuckerberg a Facebookon jelentette be, hogy hamarosan bekapcsolják az első műholdjukat, ami internetszolgáltatást biztosít majd. A Facebook-közeli Internet.org idén év végére 100 országba szeretné eljuttatni a némileg korlátos, de ingyenes internetet.
Hétfőtől teljes a budapesti metróvonalakon a Vodafone 4G lefedettsége, ezáltal 52 állomáson is otthoni vezetékes internetkapcsolattal azonos minőségű mobilinternet áll rendelkezésre - jelentette be Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A bajorok lerántották a leplet az X4 M40i sportváltozatról, amely egyben az új fejlesztésű, M Performance TwinPower Turbo sor
megtekintésHárom év után kiengedték a börtönből a híres svéd torrentoldal, a The Pirate Bay harmadik alapítóját, Gottfrid “Warg” Svartholmot és ezzel az összes, korábban letöltendő fegyházbüntetésre ítélt fejlesztő is letöltötte büntetését a fájlmegosztó oldal híres perét követően.
Egy átlagos magyar háztartásban 51 csatorna fogható, ebből huzamosabb ideig 20 csatornát néz egy fogyasztó, egy átlagos tévéző pedig nagyjából 283 percet tölt a képernyő előtt - derült ki a Média Platform Konferencia első napján.