A DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint a független képviselők csütörtökön kezdeményezték a parlament rendkívüli ülésének összegívását a túlóra törvény miatt, és el is juttatták az ehhez szükséges 40 aláírást Kövér Lászlónak.
A Publicus Intézet a Népszava megbízásából december 13-19 között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta a túlóratörvénnyel és az utána kibontakozott eseményekkel kérdéseivel kapcsolatos véleményeket. A kutatás a parlamenti szavazás utáni napon indult.
Kedden Koppenhágában (szép magyar nevén: Kappanhágón) is tartottak tüntetést kint élő magyarok, a Momentum szervezésében. Nem voltak sokan, mégis komoly rendőri biztosítást kaptak. Hogy miért?
A Fidesz és az illiberális állam ma a Parlamentben szembeköpte a demokrácia alapvető értékeit, amikor erőszakkal és törvénytelenül áttolta a demokratikus alapértékeit megcsúfoló törvénymódosításokat.
A Kordás László MaSzSz-elnök által szignált levélben kifejtik: a módosítás szerint a munkavállalóknak évente akár négyszáz órányi túlmunkát kellene teljesíteniük, a munkaidőkeret időtartama pedig három évre emelkedne.