Ugyanarról az eseményről két különböző hangfelvétel került elő az MSZP-s képviselő perében
Újabb érdekes fordulat következett be a korrupcióval vádolt MSZP-s képviselő, Hiszékeny Dezsőperében - írja a Népszava.
A bíróság szerdán két titkosszolgálati eszközökkel készített hangfelvételt is meghallgatott az ügyben, amelyek elvileg ugyanarról az eseményről készültek, mégis másként rögzítették az elhangzottakat. A tárgyalást azonnal elnapolták, és a bíró hangtechnikai szakértőt rendelt ki - írja a Népszava.
Hiszékeny Dezső ellen vesztegetés miatt indult eljárás, állítólag angyalföldi polgármestersége idejében ötmillió forint kenőpénzt kért egy vendéglő bérbeadásáért. Az ügy jelenlegi állása szerint viszont lehetséges, hogy a politikus helyett végül az ügyészség kerül bajba, ha két különböző hangfelvételről kiderül, hogy manipulált bizonyítékok.
Az egyik felvételt a mennyezetbe szerelt berendezés, a másikat a beépített nyomozó testén lévő rögzítette. Az első felvételen az hallható, amint a fedett nyomozó, aki vállalkozónak adta ki magát, pénzről próbál beszélni Hiszékennyel, és az ötmillió forintot "előlegnek" nevezi.
Hiszékeny: „Miért kellene ide előleg? Nem szükséges. Ebben, előleg? Az azt jelenti, hogy valamit előre oda kéne adni?
Nyomozó: „Arról volt szó...”
Hiszékeny: „Soha semmit ne adjon, legalábbis én nem adnék.”
Nyomozó: „Én ugyanígy gondoltam, és azért örülök, hogy mi beszélünk, mert, mert...”
Hiszékeny: „Hát itt akkor valószínűleg mind a kettőnket meg akartak malmozni.”
Nyomozó: „Ez nagyon bosszantó.”
Ezek után még az is hallható a felvételen, ahogy a nyomozó vizel és lehúzza a vécét.
A másik felvétel abban különbözik az elsőtől, hogy a szerepel benne egy hosszabb csönd. A nyomozó szerint ekkor kézzel ötöt mutatott, az ötmillió forintra utalva, Hiszékeny pedig ezt csöndben leokézta. Részben erre a csöndre alapozott a vád. Ezzel szemben az első hanganyagon ez alatt az idő alatt azt is felvette, hogy Hiszékeny a vendéglőshöz beszél, és az ebédre utalva megjegyzi:
"Máskor ne hozzál ilyen szart."
A különös felvételek meghallgatása után a bíró azonnal elnapolta a tárgyalást és igazságügyi hangtechnikai szakértőt rendelt ki, akinek két kérdésre kell választ adnia. Egyfelől, hogy mi okozhatja a két hanganyag különbözőségét, másfelől, hogy ez az eltérés lehet-e manipuláció eredménye.
Hiszékeny nem hagyta szó nélkül a történteket, a tárgyalás után azt mondta:
"Az ügyészség szerint a felvételen azt hallhatjuk, hogy mutogatok. Lassan oda jutunk, hogy az ügyészség majd azt indítványozza, hallgassuk meg Edvard Munch Sikoly című festményét."