h i r d e t é s

Új dohányrendelet lép hatályba hétvégén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Új dohányrendelet lép hatályba hétvégén

2016. augusztus 17. - 08:17
0 komment

Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.

Forrás: AFP/William West

A kedden megjelent kormányrendelet megfelel az Európai Unió 2014-ben elfogadott irányelvének, amelynek értelmében a cigaretták és fogyasztási dohányok csomagolása kötelezően megváltozik: 2017. május 20-ától már csak olyan dohánytermékek lehetnek kiskereskedelmi forgalomban, amelyek csomagolásának elő- és hátoldali felületét 65 százalékban képpel kombinált szöveges figyelmeztetések fedik. Emellett a szabályozás szerint az oldalsó felületeken is általános figyelmeztetések láthatóak majd, és kötelező feltüntetni a leszokásban segítséget nyújtó portál elérhetőségeit is.

Ezen felül a magyar szabályozás bevezeti a dohányáruk egységes csomagolását is. Ennek értelmében augusztus 20-ától új márkájú vagy típusú cigarettát, illetve fogyasztási dohányt már csak olyan csomagolásban lehet piacra dobni, amelyen jelzés, illetve védjegy sincs. 

A már piacon lévő márkákat és típusokat 2016. december 31-éig lehet gyártani, importálni, bejegyzett kereskedő által fogadni és 2017. május 20-áig lehet forgalomba hozni. A fokozatos átállást biztosítja a rendelet, de legkésőbb 2019. május 20-tól már csak olyan dohánytermékek lehetnek a trafikok polcain, amelyek megfelelnek az augusztus 20-án hatályba lépő szabálynak és egységes csomagolásban vannak.

A kormányrendelet megszabta azt is, hogy mentol ízesítésű cigaretta és mentol ízesítésű cigarettadohány 2020. május 20-áig forgalmazható, akkor, ha a mentolos ízesítést a gyártási vagy csomagolási folyamat során adják hozzá a dohánytermékhez, és az ízesítés hozzáadása részben sem függhet a fogyasztótól, így különösen nem lehet kapszulát alkalmazni a mentolos ízesítés hozzáadásához.

A kormány 2010 óta számos eszközzel fellépett a dohányzás visszaszorítása érdekében: korlátozta a munkahelyi, közterületi vagy éppen éttermi dohányzást. A trafikrendszer bevezetésével csökkent az elárusítóhelyek száma és a jövedéki adók folyamatos emelése is a dohányzással szemben hat.

profitline.hu