h i r d e t é s

Új választási rendszert dolgozott ki az MSZP

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Új választási rendszert dolgozott ki az MSZP

2016. november 10. - 14:44
0 komment

 

Olyan, megyei listákon alapuló választási rendszerre tett javaslatot az MSZP, amelyben egyenes az arányosság a pártokra leadott szavazatok és a parlamenti mandátumok között.

A párt által készített választási rendszert csütörtökön mutatta be Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, írja az MTI.

A párt országos elnökségének tagja szerint a jelenlegi rendszer jelentősen aránytalan, szélsőségesen többségi, egy párt érdekei szerint épül fel. Torzak az egyéni választókerületek is, és mivel ezeket a hibákat nem lehet kis módosításokkal korrigálni, vitát indít az MSZP az új választási rendszerről.

Az egyfordulós rendszer megtartaná a 199 parlamenti képviselői helyet, amiből 196-ot a tizenkilenc megyei listán, hármat pedig határon túli listán osztanának ki. A megyei listán elnyerhető mandátumok számát lakosságszám-arányosan határoznák meg, például Budapesten 34, Pest megyében 24, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 13, Nógrádban 4 mandátumot lehetne szerezni. A listaállításhoz a választók 1 százalékának támogatása lenne szükséges, például a fővárosban 3400, Nógrádban 1600 ajánlás kellene hozzá.

A párt javasolja a levélszavazatok lehetőségének egységesítését, hogy minden, a szavazás napján külföldön tartózkodó élhessen vele, és ragaszkodnak a női kvóta bevezetéséhez is. Átalakítanák a kampánytámogatást is, az 1 százalékos eredményt el nem érő listák állítóinak vissza kellene fizetniük a támogatást az úgynevezett kamupártok kiszűrése érdekében. Indokoltnak tartják azt is, hogy megtiltsák a kormányzati és önkormányzati hirdetéseket kiírt választások esetén.

A szocialista politikus jelezte: kidolgoztak egy vegyes (egyéni választókerületi és listás) rendszert is, a jelenleginél több mandátummal, ezt később mutatják be. A javaslatot megküldik a pártoknak, szakértőknek, nemzetközi szervezeteknek. (MTI)


 

h i r d e t é s