Szombaton 16 órakor lejár az országos listák bejelentésének határideje az áprilisi országgyűlési választásra, eddig egy pártlistát és 12 nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a közös lista állításánál nem mindig vették figyelembe a kéréseit, a választási kampányhoz pedig 2–3 milliárdot kellene összeszedni, de nem minden párt igyekszik beleadni a kasszába. Márki-Zay Péter arról is beszélt: nem tartja lehetetlennek, hogy lecserélik.
Sencsen, 2019.07.24. - Újabb nemzetközi elismerést kapott a Huawei Technologies. A vállalat a 61. helyre lépett a Fortune Global 500-as listáján, amely az árbevételük és nyereségük alapján rangsorolja a cégeket. A Huawei az előző évhez képest 11 helyet lépett előre a rangsorban, amellyel eddigi történetének legjobb eredményét produkálta.
A Bloomberg szerint Románia a 29. helyen található a hírügynökség által készített 2019-es innovációs listán, 6 hellyel fentebb, mint a tavalyi rangsorban. Románia 64,78-as pontszámával a leglátványosabb előrelépést mutatja a tavalyi rangsorhoz képest - írja a Softech.ro.
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
Az Erzsébet utalvány önkormányzati és állami alkalmazottakkal való eljuttatás a nyugdíjasokhoz nem szolgál mást, mint azt, hogy megszámolják, hogy hányan tartózkodnak itthon.