Újabb "KOMCSI" dezertált!
A 21. század legnagyobb árulása!
A napokban dezertált a Népszabadság és besimult a Magyar Hírlap, Magyar Nemzet mögé harmadiknak.
Habony embere átvette az irányítást a Népszabadság fölött!
Az újság sorsa jól példázza, hogyan jár egy csapat, amelyik képtelen kilépni a kicsinyes eszme és érzelmi világából. A Népszabadság már nagyon régen nem baloldali, nem szocialista, hanem egy igazi fennhéjazó magánvélemény gyűjtemény.
Hatalmas munkával leküzdötte magát a többszázezres olvasótáborból a néhány tízezerig.
Semmi sem maradt, a szilárd eszmei alap és a szabad vélemény valamikori népszabadságából. Az utóbbi évek, sokszor kontrolálatlan liberális haragözönén kívül, nem jött ki belőle értelmezhető elvi gondolatvilág.
A lap már korábban is sokat tett az orbáni kétharmad érdekében, élen járt a szocialisták temetésében, igazi lenéző utálattal szemlélte az MSZP-t mint pártot.
Most két út áll előttük, vagy felmondanak, és valami újat kezdenek, vagy fényesre nyalják a NER rendszerét, úgy, hogy megtévesztve az olvasóikat, csak az utolsó hónapokban, a választások előtt mutatják ki a fogukat.
Nyugodj békében NÉPSZABADSÁG! Ezért ami maradt belőle meg nem kár!
1 komment
Sajnos Eötvös Pali óta csak a