h i r d e t é s

Újraválasztották az eddigi polgármestert Kisbucsán

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Újraválasztották az eddigi polgármestert Kisbucsán

2020. február 09. - 20:47

Az eddigi polgármestert, a független Takács Ferencet választották újra a település vezetőjének vasárnap a Zala megyei Kisbucsán, ahol azért kellett időközi választást tartani, mert tavaly ősszel szavazategyenlőség alakult ki.

Kisbucsa - Forrás: wikipedia

Weidinger Andrea, a Nagypálival közös önkormányzati hivatal helyi kirendeltségének vezetője az MTI-nek elmondta: a település 395 választópolgára közül 354-en voksoltak, négyen közülük érvénytelenül. Takács Ferenc 190, az ugyancsak független Zabb Annamária 160 voksot kapott.

Kisbucsán azért kellett időközi voksolást kiírni, mert tavaly októberben a most is induló két jelölt egyaránt 141 szavazatot kapott a résztvevő 283 szavazópolgártól. Az egyetlen érvénytelen szavazólap miatt egyikük jogorvoslati kérelmet nyújtott be, de ezt végül a Pécsi Ítélőtábla elutasította, így maradt az azonos szavazatszám. (MTI)