Utálják a lakók a játszóteret, mert ott gyerekek játszanak
Egy budapest játszótér szomszédságában élők elfelejtették, hogy ők is voltak gyerekek.
Bizonyára az "ö korukban", mármint, amikor ők voltak gyerekek, minden játékot csendben és suttogva játszottak.
Megtiltanák a hangos játékot és az ordibálást egy budapesti játszótéren. A közelben lakók szerint a délutáni, esti órákban elviselhetetlen a zsivaj. Az egy éve felújított játszótéren gyakran 40-50 gyerek is van. A szülők szerint: érthetetlen a tiltás, hiszen mindenki volt gyerek. A gyerekek pedig így játszanak. - írja az atv.hu
Milán nemrég múlt két éves. Egyik kedvence a csúszda. Vagy kavicsokat enged le, vagy lecsúszik ő maga. És amíg Milán a következő csúszásra készül, a homokozóban mások különböző figurákat készítenek a formákkal. Járnak ide azért nagyobbak is, mint például Levente és Bence. Ők már más játékokat szeretnek, például töltött lufikkal dobálják egymást.
A csend és a nyugalom azonban látszólagos. A közelben lakók szerint elviselhetetlen a zsivaj, ami délután és kora este van a játszótéren.
Egy üzenetet is kifüggesztettek, amely szerint a játszótéren csak játszani lehet, hangosan bömbölni, hisztizni, visítani, ordibálni ajtókat csapkodni, vagy a házak mellé pisilni tilos- üzenik a pihenni vágyó lakók.
Egy, a közelben lakó hölgy az ATV Híradó stábjának elmondta, hogy sokan akarnak pihenni, de nem tudnak a gyerekzsivajtól. Később azonban nem járult hozzá az interjú bemutatásához. Mindenesetre szerinte az az egyik legnagyobb baj, hogy a szülők nem szólnak rá a gyerekekre, nem fegyelmezik őket. Pedig, - mint mondta - ahogy régen is, most is megértik a gyerekek, ha fegyelmezik őket.
Mara József két unokájával érkezett a játszótérre. Azt mondja: nem kell foglalkozni a lakók üzenetével. Hiszen, rá lehet szólni ugyan a gyerekekre, de akkor még jobban üvöltenek.
Mindenesetre újabb üzenet került ki a bejárathoz. Ebben a játszani vágyó gyerekek kérdezik a lakóktól, hogy voltak-e gyerekek. Ha igen, akkor nem ordítottak sosem? Az egyéb szabályokat pedig igyekeznek betartani. De amíg a szabályokat nem tudják betartani, addig is mellékelnek egy füldugót szíves használatra.