Amíg van bizalom, lesz árulás is. Nem tudom, ki mondta ezt, de ami engem illet, nincs több bizalom. Immár elárulhatatlan vagyok.

Nők még próbálkozhatnak, de parlamenti képviselők, pártelnökök, tüntetésszervezők, politikai futóbolondok többé nem tudnak meglepni. Politikában nálam beköszöntött a csalódásnélküliség korszaka.

Nem volt utolsó csepp a pohárban, árulások hosszú folyamata volt.

Végtelen sorban említhetnék neveket, eseteket, de minek, mindenki tudja, hogyan történt ez meg velünk. Hogyan váltunk teljesen védtelenné az ellenünk fordult magyar állammal és annak megszemélyesítőivel szemben.

Mindazonáltal a legfrissebb esetről muszáj szólni.

Az Új Magyar Köztársaság Egyesület két alapítója, egyben a „rendszerbontó népszavazás” szervezői is, bejelentették, hogy a rendszerbontás elmarad. Mert csupán kilencvenezer aláírás gyűlt össze a népszavazás puszta kiírásához szükséges kétszázezer helyett. (Aztán még csekély négymillió kellett volna.)

Vagyis az emberek tudták, érezték, hogy ennek így semmi értelme. És természetesen a nemzetközi jogász Lattmann és a társa, Vajda sem lehetett ennyire dilettáns, nem gondolhatták komolyan, hogy a jelenlegi szabályok mellett népszavazással megbuktatható Orbán.

Éppen ő, akinek lényegében a 300 forintos népszavazással sikerült megrendítenie a Gyurcsány-kormányt. Tanult az esetből, és hogy vele ilyen ne történhessen meg, teljesíthetetlen feltételekhez kötötte – lényegében kivégezte ezt a fontos demokratikus intézményt.

És aztán sorban kivégezte valamennyit. Miképp kivégzett mindent, ami korlátozhatná az egyszemélyi hatalmát. Éppen csak embereket nem végeztetett még ki. De még bent vagyunk az EU-ban, még nem értünk le a gödör mélyére.

Hála a két „rendszerbontónak”, most viszont egy kicsivel megint lejjebb vagyunk. Mert akik a kis fehér asztaloknál az aláírásokat gyűjtötték, egyhamar nem lesznek ismét mozdíthatók, mert újabb százezrek kedve ment el a politikától, politizálástól, és legfőképp: mert tovább csökkent a remény, hogy van kiút. Márpedig a reménytelenségbe a legkönnyebb belehalni.

Vajon mi volt a két jeles „ellenzéki” célja?

Erősen hiszem, hogy rosszhiszemű politikai manőverbe kezdtek, a rezsimmel egyeztetve. Elvégre az Orbán-kormánynak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a diktatúra minél tovább legyen demokráciaként eladható, itthon és a nyugati fővárosokban. Az eleve kivitelezhetetlen népszavazási cirkusz pedig ideális eszköz volt a látszat fenntartásához, egyúttal a változásban még bízók további demoralizálásához.

Ügyesek voltak, jól kalkuláltak – két legyet ütöttek egy csapásra.

És az Új Magyar Köztársaság Egyesület fáradhatatlan. Máris közölték, hogy október 23-án, nagygyűlésen jelentik be, „milyen új ötletük van az Orbán-rezsim leváltására.”

Ez tényleg remek, egy ilyen nagy siker után ez a minimum.

Azért reméljük, hogy az oroszokat nem fogják behívni.

Bruck András