h i r d e t é s

Utcai harcosból a saját paródiájává lett Orbán, és vált Mini Ferivé

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Utcai harcosból a saját paródiájává lett Orbán, és vált Mini Ferivé

2022. július 16. - 19:01

Az a szomszédunkban dúló háború során megmutatkozott, hogy Orbán Viktor nem utcai harcos többé, ám nem lett a béke apostola, és már nem önmaga harcostársa sem abban a szélmalomharcban melyet a rezsivel vívott Európa közepén. Elvesztette önmagát, elengedte a keblén dédelgetett csodafegyvert és azzá vált, amivel másokat vádolt: Mini Ferivé.

Forrás: Propeller

2018-ban Chuck Norrissal találkozott, amikor elvitte a 78 éves akciósztárt és feleségét egy TEK-es edzésre, Orbán útközben megjegyezte, hogy

tudjátok, én inkább afféle utcai harcos vagyok, nem az elitből jövök.

Ez már nem állja meg a helyét, hiszen ő lett a béke apostola Európában. Hiába volt Putyin leghűbb szövetségese, hiába próbálták meg a keleti nyitás politikáját alkalmazni, ez nem sikerült, és úgy hullott pár hét alatt a porba, ahogy arra nagyon rég láttunk példát.

Amikor Európa a békét élte, amikor a kijevi emberek még nem fogtak fegyvert, és az orosz agresszor még nem bombázott gyeremkekórhácakat, akkor rajongott a harci retorikáért.

Harcolt Brüsszellel, ő volt az aki szerint Dávidokként álltunk a Brüsszeli óriással szemben, akinek a levegőben a puskapor szaga jelentette a virágport. Ez egy csapásra megváltozott, ahogy az orosz harckocsik lánctalpa felszánozta Ukrajna földjét, Orbán Viktor utcai harcosból béke-galambbá változott.

A világban és Közép-Európában most óriási gazdasági problémák vannak, az Orbán-kormány pedig követhetetlen kapkodásba kezdett, mely azzal járt, hogy 450 ezer KATA adózó életét tetette kérdésessé, ám ez még semmi ahhoz képest, amekkora törést szenvedett az orbáni retorika. 

Gulyás Gergely a rögtönzött Kormányinfó keretei között számolt be arról, hogy elengedik a rezsicsökkentést. Erről és az ezzel kapcsolatos adatatok helytelenségéről a Propeller.hu munkatársa videót is készített, melyben egy saját nem reprezentatív felmérés szerint, valamint a KSH adatai szerint rengetegen fognak hatalmas összeget fizetni azért, mert bizonytalan adatokkal dolgoztak a kormányban.

Persze biztosak lehetünk abban, hogy vannak olyan elvakult hívei a kormánynak, akiket a tények nem tudnak kizökkenteni. Ám egyre több jel mutatkozik, hogy rés keletkezett a pajzson, erre utal az is, hogy több fideszes propagandaoldal is kiakadt, és szerintük Orbánék átverték a saját szavazóikat. 

Ugyan a kormány hetek óta azt sulykolja, hogy az elszabadult infláció nem az ő felelősségük, háború van, amelyet Oroszország indított és ha véget érnek a harcok, az infláció megszelídül. De Orbán, miután elengedte a rezsivédelmi imázst visszatért a jól bevált utcai harcos retorikához, melyet egyszer már elvesztett, és elengedett:

Harcolni kell mindenért, de leginkább az energiáért és a munkahelyekért.

Elmondta, hogy a háború miatt az áram ára az öt-, a gázé a hatszorosára emelkedett.

 2021 októberében TTF-tőzsdei ár (gáz ára a holland gáztőzsdén) a 132 eurót nyaldosta, decemberben pedig 176 euró felett is kereskedtek vele.

De amikor a héten Gulyás kimondta azt, amit a közgazdászok már hónapok óta mondanak, "csak" 175 euró volt a tőzsdei ár.

Mindenki tudta, hogy mi jön, mindenki számolt vele, mégis az egész kampányt hazugságokra építették, Gyurcsányt és Márki-Zayt vádolták, és kiáltották ki az utóbbit a gonosz Mini Ferinek, ám a tőzsde és a szektor nem tévedhetett:

fordítva sült el a puska, nem kicsit. NAGYON!

Az évek óta tartó kampány-mantra a rezsicsökkentés 2013 és 2020 között óriási lufi volt, hiszen a piaci árak a rezsicsökkentett árak alatt voltak. Amikor minden kötél szakad, be lehet dobni Gyurcsány nevét, de ne gondoljuk azt, hogy az eddigi „Gyurcsány talán jobb volt?” kijelentések helyett még a legelvakultabb kormánypárti szavazók is átgondolják ezt, amikor megkapják az első, akár több százezer forinttal is magasabb számlákat, és valahogy úgy fog majd hangozni ez a mondat, hogy:

Gyurcsány, talán jobb volt.

De, térjünk vissza arra, hogy mekkorát égett a kormány egyik beszélője, Szentkirályi Alexandra. Nem, most nem arra gondolunk, hogy "Baszni fogok és tartalmat tolni. Olyan ez most, mint egy comeback." szövegű zene kíséretében fordult a fiatalok felé, hanem arra, hogy olyan tempóban vezeti be megszorító intézkedéseit a kormány, hogy saját szakembereinek sincs ideje szájába rágni, mi is az aktuális irány.

2022.01.20-án a miniszterelnök közösségi oldalán erősítette meg:

megvédik a rezsicsökkentést.

Orbán Viktor bejegyzésében azt írta:

Bevezettük és meg is védjük a rezsicsökkentést!

Az egész kampány erre épült, a rezsicsökkentésre, és arra, hogy Márki-Zay azt mondta, hogy tekerjük lejjebb a fűtést. 

Az Origo egyik címe például az volt, hogy: Márki-Zay: A magyarok a fürdővízzel öblítsék le a WC-t!

A lap szerint hamar kiderült, hogy ha a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal nyert volna a választásokon, akkor azonnal eltörölték volna a kormány rendkívül sikeres és közkedvelt rezsipolitikáját, amelynek köszönhetően a magyarok Európában kiemelkedően keveset fizetnek a rezsiért. 

Ezzel szemben alig pár héttel később a Fidesz törölte el a rezsicsökkentést, és nem már nem Márki-Zay értelmezése az, hogy ha emberek, ha kevesebbet akarnak fizetni, akkor ne használjanak annyi áramot, ne fürödjenek gyakran, ne fűtsenek és ne főzzenek annyit hanem Orbán Viktoré és a Fideszé.

A választási kudarcot követően sokan azt hitték, hogy Márki-Zay átgondolja majd ezen kijelentéseit, úgy tűnik viszont, hogy ez egyáltalán nem így történt. Ahelyett, hogy elfogadná a már helyben lévő, létező megoldást a rezsiproblémára, ő még mindig próbál egy jobb megoldással előállni, amiből végül mindig az lesz, hogy saját magából csinál hülyét.

- jelentette ki az Origó.

Ehhez még tárul a KATA kivéreztetése is, mely közel fél millió embert érint, nagy esély van arra, hogy többtízezer Fidesz szavazót is, így nem meglepő hogy még a fideszesek több mint harmadának sem tetszik a katatörvény ügye, és 20 százalékuknak negatívan változott a véleménye a kormányról emiatt. Lassan már egy hete tart a tüntetéssorozat a fővárosban, és egyre többen gondolják úgy, hogy lehullott a lepel.

A történet vége pedig az lett, hogy Orbán lett a Mini Feri, Orbánék lettek azok, akik arra kényszerítik a szegényebb, gyakran rosszul szigetelt, alacsony üzemfokkal működő fűtési megoldásokkal rendelkező embereket, hogy használjanak kevesebb gáz, tüzeljenek szeméttel, vagy esetleg használjanak kevesebb áramot. Ám ez semmit sem fog érni, hiszen minden jel arra mutat, hogy a számlákat az elmúlt évi átlaghoz fogják nézni, így aki akkor nem spórolt, mert úgyis olcsó a rezsi, az hatalmas bajba kerülhet. 

A háborús infláció és a háborús árak megkérdőjeleznek mindent, amihez hozzászoktunk. Volt egy modern és biztonságos életünk, ennek megvoltak az alapfeltételei egész Európában. Persze volt, aki ügyesebben kormányzott, mások kevésbé, de azért az európai életnek az alapfeltételeit semmi sem kérdőjelezte meg. Most azonban harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk!

- írta ma Facebook oldalára Orbán Viktor.

Nem csoda, hogy összeroppant a Fidesz, nem tudjuk mit fognak lépni, és hogyan fogják győzelemként elkönyvelni, ezt az eddigi legnagyobb, és talán Orbánéknak is mindennél jobban fájó kudarcot, de az biztos, hogy erre egyelőre még ők sem tudnak választ adni.

a.k.a Harvey Frank (Propeller)